Tags: 6F 2M

In a European family (seen in a wider context as the urban Europe, and - wider still - as the urban America) a young urban girl mourns for her boyfriend, who fell victim during the occupation of Sarajevo. Along with the girl, her entire family mourns, gathered around the coffin in which the young man rests. The mourning takes place in a European city, let's say in Zagreb, the day prior to the young man's funeral.



YEAR OF PRODUCTION: 2000.

CHARACTERS: 2M, 6F

MAGYARRA FORDÍTOTTA: MEDVE A. ZOLTÁN

COPYRIGHT: all rights reserved


Szereplők


Városi Lány

Globális Mama

Háborús Veterán

Rendezőnő

Szerző

Első mazsorett

Második mazsorett

Harmadik mazsorett




Megjegyzés


A drámatrilógia1 mindhárom részében szándékosan hagytam elegendő teret a rendező vagy rendezőnő elképzeléseinek megfelelő zenék alkalmazásához. Csak címszavakban jeleztem az elképzeléseimet. A Meztelen Európában akár egy kisebb zenei band is helyet kaphat a színpad mélyén a jobb sarokban lévő videófal alatt. A zenekar az európai zenei örökségből bármit előadhat. Ellenkező esetben a zene magnóról, hanglemezről, CD-ről hallható, de elképzelhető ezek mixe, illetve helyenként soundtrack is. A rendező, illetve rendezőnő a himnuszokat saját belátása szerint használhatja fel, kivéve azokat az eseteket, amikor meghatároztam valamelyik himnusz elhangzásának helyét és idejét. Ugyanígy elegendő teret hagytam további film- és videóanyagok bemutatásához és kiválasztásához; ezeket az anyagokat egy nagy kivetítőn (video screen) vagy egy nagy, áttetsztő fehér vásznon kísérhetjük figyelemmel, így ezen keresztül a színpadi események is láthatók. Amennyiben a rendező vagy rendezőnő az említett szabadságaival nem kíván élni, a darabot adják elő úgy, ahogyan azt megírtam.


A csenben és a félhomályban a színpad mélyén lévő videófalon nagy vörös betűkkel a MINDEN TÖRTÉNET IGAZ felirat olvasható. A színen csak egy átlagos fa koporsó, vízszintesen a közönség felé fordítva. A fekete koporsón a Városi Lány ül. A színpad bal sarkában, a proscenium irányában megmagasítva, egy kis íróasztal mögött ül a Szerző. Az asztalon számítógép, a Szerző mellett papírlapok, amelyekre időről időre valamit feljegyez. A nézőtér első sorában ül a Rendezőnő, a színpad legszélén, jobb oldalt, egy szék mellett a Háborús Veterán áll.


RENDEZŐNŐ: (felemelkedik a székről az első sorban) Egy kis rózsaszínt kérek a Városi Lányra. Lehet egy kis zöldet is. A Szerzőre egy kis kék árnyalatot. Szabad nő vagyok, és azt akarom, hogy ebben a házban végre láthatók legyenek egy női kéz nyomai. Egy kis rend nem árthat, igaz, szerző úr?

SZERZŐ: (felemelve a fejét a kékségben) Kedves Agata asszony, elájulok, azonnal infarktust kapok. Első alkalom ebben a pár száz évben, hogy egy rendezőnő kérdéssel fordul hozzám. Természetesen egyetértek. Magam írtam le az összes érthető nyelven, hogy egy kis rend nem árthat. Pontosan emiatt javasoltam, hogy a Meztelen Európát nő rendezze. Tudja, én egy érzékeny ember vagyok. Színházi darabokat írok, hogy megértsem a bennem megbúvó világot. Édesanyám ellenezte, de mondtam neki, hogy valakinek ezt is meg kell csinálnia. Azt válaszolta, hogy édesapám is vonzódott a cirkuszhoz, amióta az eszét tudta, majd folytatta a paradicsomsaláta készítését. (A videófalon nő, paradicsom és kés.)

RENDEZŐNŐ: Köszönöm az információkat, szerző úr. (A lányhoz fordul) Gyerünk, kezdd el, Városi Lány! És ne feledd, hogy minden történet igaz. (Leül)

VÁROSI LÁNY: Én egy igazán boldog városi lány vagyok. A globális falura csak a végszükség esetén van szükségem. Nem szeretek a globálisban lenni. Az igazságot és az aszfaltot szeretem. Gyerekkoromban bolondultam az igaz történetekért, Tarzanért, a csokoládéért és Mick Jaggerért. (A videófalon Tarzan, csokoládé és Mick Jagger) Soha nem értettem a depressziót, holott gyakran a háttérbe szorítottak. Különösen a gimnáziumban, amikor telihold volt (A videófalon telihold), és az egyre népszerűbb PMS ideje alatt. (A videófalon a Városi Lány a teliholdra kiabál: „PÉ-EM-ESZ, PÉ-EM-ESZ”, majd: „Szeretem a premenstruációs szindrómát”.) Néha verseket írok. Semmi különöset, amolyan városi elégiákat. Most éppen félig vagyok boldog. Ezért iszogatok ebből az üvegből. Egy kis konyak még mindig jobb, mint a sok nyugtató. A fiúm, lekopogom (A szabad kezével hármat kopog a koporsón), mindig is szenvedélyesen, nyíltan és kompromisszumok nélkül szeretett. Mielőtt a háborúba indult volna, azt mondta, hogy örökké szeretni fog, még akkor is, ha elesne. Ami meg is történt. A háborúban esett el, és most itt van ebben a koporsóban, és tudom, hogy szeret. Holnap lesz a temetése. Örök éjszaka van, úgy érzem, és hogy velem virraszt az egész kontinens. Meghalt, és két nappal a halála előtt ezt a levelet kaptam tőle. (Kockás cowboyinge zsebéből gyűrött levelet vesz elő. Iszik egy nagy korty konyakot, és olvassa.) „Keves Elizabetám. Ez a nap is mint az összes többi. Gránátok hullnak, egyre több a halott. A focipályán temetik el őket, mert a temetőben nincs már hely. (A videófalon a háborús Szarajevóról készült filmrészlet vagy fényképek, különösen az említett focipálya-temetőről.) Holland barátom, a Kövér, azért hívjuk így, mert tényleg kövér, azt mondja, hogy ez semmi. Azt is mondja, hogy ennek is vége lesz egyszer, mint a többi háborúnak, és mi egyszer csak megint otthon leszünk, nehéz almás réteseket eszünk, és tömzsi kis menyasszonyunkat fogjuk csókolni. Még azt is mondta, hogy legjobban a Sarajevo bluest szereti, azt a szomorú szerelmes dalt. (Népi zenekar, boszniai kesergő.) Egyébként zenetanár, és hiszek neki. Drága Elizabeta, sokat gondolok rád és az Aquarius discoklubra, ahol utoljára reggelig táncoltunk. Ha majd visszamegyek, lehet, hogy egy vagy két hónap múlva, egész éjjel táncolni fogunk. Sorry, de most járőrözni kell mennem. A páncélautómat Elzának hívják. Szeretlek, gondolok rád és a cseresznyés réteseidre. A te Roberted.” (A lány a zsébe gyűri a levelet, nagyot húz a konyakból, és felemel a koporsóról egy gyertyatartót gyertyával.) Jaj, drága Robert. Igen, én egy városi lány vagyok, és a magam módján búsulok a fiúm után. Szeretem a jó rock’n’rollt, de leginkább az etnót és a New Age-et. Most meggyújtom ezt a gyertyát, egy kicsit tartogatom Robertért, zenét fogok hallgatni és néha belekortyolok a konyakba. Biztos vagyok benne, hogy ugyanezt tenné, ha ő volna az én helyemben, és én az övében. Holnap eltemetem, holnapután pedig újra munkába állok. (A videófalon a temetés, a Városi Lány feketében. Az édesanyja támogatja.) Városi lány vagyok, s egyúttal banki alkalmazott egy bank ügyfélterében. A munkának mennie kell tovább, még ha egyes emberek meghalnak is, ahogy azt egy európai mondás tartja. Robert örökre bennem él és én szomorú vagyok, de tegnapelőtt kaptunk egy faxot Genovából, hogy a bank összes pultját pirosra kell festenünk. No igen, de hol is van az a rock’n’roll? Nem bánnék legalább egy kis jó New Age-et.

RENDEZŐNŐ: (kiabál) Rock’n’roll. New Age. Lehetne Enya, ő jó. Ide a The Memory of the Trees jön. Erősítsétek fel a basszust. A vidám részeket lehalkítani, ha egyáltalán vannak. Azt hiszem, nincsenek. (A zene kitölti a színpadot. A videófalon az Aquarius discoklub. Fiatalok táncolnak, egész Európából.)

SZERZŐ: (kiabál) Kedves Agata asszony, azt írtam, hogy a rock’n’roll előtt legyen egy részlet Mozart Requieméből, aztán a Háborús Veterán mondja el azt a szomorú verset, az Őrület Amsterdambant. Emlékszik? Ha nem, nézze csak meg a kéziratban, ott fekszik az ölében.

HÁBORÚS VETERÁN: (a jobb sarokból, vigyázz állásban) Elmondhatom utána is, uram.

RENDEZŐNŐ: (nyugodtan, de ellentmondást nem tűrően) Szerző úr, én vagyok a rendező, ez pedig egy rendezői, és nem szerzői színház. OK? (Rövid szünet) De legyen, hajlandó vagyok a kompromisszumra. A Háborús Veterán mondja el a verset, de Enya alatt. Enya marad és slussz (Schluss). Ezen kívül Enya halk, a Háborús Veteránnak pedig olyan érdes és mély a hangja, mint Tom Waitsé.

SZERZŐ: (sóhajt) Rendben. OK. Csak arra lennék kíváncsi, a francba is, hogy színre kerül-e valaha is egy előadás úgy, ahogy azt én megírtam? Csak egyetlen egy elképzelésemet láthatnám viszont. Rendezőnek is kell lennem? Talán sokat kérek az élettől, ha szeretném legalább egyetlen elképzelésemet viszontlátni?

RENDEZŐNŐ: (ignorálva a szerző szavait) Gyerünk, kezdjék. Maga a Háborús Veterán, feltétlen engedelmességet várok el magától. Szavalja el mégis azt az Őrület Amsterdambant.

HÁBORÚS VETERÁN: (az alávetettség erős, gyakorlott hangján szaval)


Az őrület Amszterdamba érkezik

a nyugati végekről. Az éjszakát

mintha Amszterdamnak találták volna ki.

Az emberek fekszenek a Schiphol reptéren

és hideg Heinekent isznak.


(A videófalon Amsterdam képei.)


A szerelmek a múzeumokban találhatók.

A legjobb VINCENT VAN GOGH

egy jövő nélküli gyors romantikához.

Skinheadek szép sárga tulipánokkal

ütik a homokosokat,

mert azok is ugyanolyanok mint ők

csak egy kicsit mások. A kompenzáció

a történelem tanítómestere.

(A videófalon skinheadek sárga tulipánokkal gyengéden ütögetik a homoszexuálisok fejét, amíg azok önfeledten élvezik a fellációt. Csukott szemeikkel mindannyian boldognak és elragadtatottaknak látszanak.)


Oh boy, egyszer át kell élned

az amszterdami őrületet.

Az éjszakát mintha Amszterdamnak találták volna ki.

Csillagok hullanak az egyetemi karokra,

a szülők TV-t néznek, és a tehenek

kivétel nélkül tejed adnak.


(A videófalon tehenek füvet legelnek.)


Oh, girl, egyszer át kell élned

az amszterdami őrületet.

Ez az a város, ahol a tej

soha nem hal meg.

Minden kis fehér cseppje fiatal.


Éljen az Amszterdami őrület!


(A videófalon fehér cseppek gördülnek le lassan a kimerült lányarcokon.)


(A Háborús Veterán lassan meghajol.)


RENDEZŐNŐ: (nyugodtan magyaráz) Kihagytam a versét, szerző úr, mert lelassítja a cselekményt. A Meztelen Európának tényleg meztelennek kell lennie, nem pedig költészetbe, hazugságokba, ködbe, videószalagokba és így tovább csomagoltnak. Nem igaz? (Szünet) De most látom, hogy mégis csak igen jól működik. Kitűnő munka, uram, el kell ismernem.

SZERZŐ: (jóindulatúan) Köszönöm, asszonyom. Ön valóban együttműködő.

VÁROSI LÁNY: Én tényleg szeretem az Aquariust. Jól érzem magam, kortyolgatom a konyakot, nem vagyok részeg, a farmerem gyengéden szorít a lábaim közt, a gyertya lassan ég Robert emlékére, mialatt róla gondolkozom. (Lerakja a gyertyát, kikapcsolja a fekete farmerét, becsúsztatja a kezét a bugyijába és arra összpontosít, hogy a lába közét kényeztesse.) Csendesen várom a temetést és mértékkel maszturbálok. Holnap 11-kor tisztességgel eltemetem. (A videófalon jelenetek a temetésből. Egy szakasz katona díszsortűzzel tiszteleg.) Új fiúm legalább három hónapig biztosan nem lesz. Kell az a három hónap, előbb morbid lenne. Mindenkinek, aki a banki ablaknál udvarolni fog nekem, azt mondom majd, hogy gyászolok, és hogy várjanak három hónapot. A szüleim azt mondják, hogy az a jó, ha egy lány 26 éves koráig férjhez megy. Egyetértek, már csak azért is, mert gyerekeket szeretnék. (A videófalon gyerekek játszanak és homokoznak az óvodában.) És hogyan lesznek gyerekeim, ha nem megyek férjhez? Jaj, milyen ostoba vagyok, emiatt nem is kell férjhez mennem. Városi lány vagyok, Elzának hívnak. A bankban van egy barátnőm, egy szép lány, Ruža. Ő majd segít, hogy túljussak ezen a nehéz három hónapon. Ruža, Ružica… (A videófalon Elza és Ruža meghitt ölelésben. Egy ismert európai bank uniformizált alkalmazottainak gyengéd egymást dédelgetése.)

HÁBORÚS VETERÁN: Szépen szóltál, városi lány, akit Elzának hívnak. Az aszfalt illata és a televízió káosszá olvad össze benned. Rosszul gondolod, hogy Robert csak téged szeretett, ó, Elizabeta. Robert a katonatársait is szerette, bordélyba is járt, és nem gondolt rád szüntelen. (A videófalon Robert zuhanyozik a katonatársaival, szertelenül viselkedő fiatalemberek képei. Az egyik társa megcsókolja Robert nemi szervét, ő pedig a győzelem jelét mutatja magasra emelt kézzel.) Tudom, mit beszélek. Végigharcoltam egy évszázadot, ott voltam minden háborújában. Az orosz prostituáltak a legjobbak. Hastáncot táncoltak Berlin, Párizs, Zágráb, Szarajevó, Belgrád központjában… (A videófalon egy bordély és az említett városok képei.) Párizs egyik elővárosában, Saint-Denis-ben láttam, ahogy egyikőjük fekvő helyzetben, hasizmainak játékával teli pohárból pezsgőt tölt át egy üresbe. (A videófalon meztelen nő, két pohárral a hasán.) Mindannyian tapsoltunk, és adtunk neki még kétszáz Frankot, hogy újra láthassuk. Aztán táncoltunk velük, és további ötszáz Frankért szerelmeskedtünk. Azok a nők művészek is voltak, nem csak prostituáltak. Jól ismerem ezeket a dolgokat, egy teljes évszázadot töltöttem háborúkban, ami a túlélőknek nyugodt életet és jó nyugdíjat biztosít, akik pedig úgy akarják, azokra új háborúk várnak. (A videófalon egy ágyúcső, amelyre celluxszal papírpénzek vannak ragasztva.) Én pedig szeretem a háborúkat. Nagyon izgalmasak. Nem is annyira az öldöklés, hanem ami körülötte van. Most, amíg várom a behívót egy éppen folyamatban lévő háborúba, minden nap elmegyek horgászni. Nézd ezt a horgászbotot. (Kezébe veszi a széknek támasztott horgászbotot.) Tegnap egy akkora halat fogtam vele, hogy az egész családnak elég volt. Mindannyian azt a halat ettük, és rizlinget (Riesling) ittunk hozzá. Finom bor. Utána a fiam vicceket mesélt, amiket az Internetről tölt le. A feleségem és én majd meghaltunk a nevetéstől. Az egyik különösen tetszett nekünk. Elmesélem neked, városi lány, hogy érezd, milyen a légkör a házamban. A vicc címe: What are WIFE and BITCH. Így szól: (Meséli a viccet, amely ezzel egy időben, teljes egészében látható a videófalon.) „Three guys and a lady were sitting at the bar talking about their professions. The first guy says, »I'm a Y.U.P.P.I.E, you know… Young, Urban, Professional, Peaceful, Intelligent, Ecologist«". The second guy says, »I'm a D.I.N.K., you know… Double Income. No Kids«. The third guy says, »I'm a R.U.B., you know… Rich, Urban, Biker«". They turn to the woman and ask her, »What are you?«" She replies, »I'm a WIFE, you know… Wash, Iron, Fuck, Etc.« (A Háborús Veterén hasát fogva nevet. A Városi Lány továbbra is maszturbál, s közben meghúzza a konyakosüveget.) De hallgasd csak tovább, tényleg jó. A feleségem ünnepi hangulatban volt, én egy kicsit szomorú voltam. »So, just exactly what is a BITCH? B-BABE, I-IN, T-TOTAL, C-CONTROL of, H-HERSELF.« Na, Elza, mit szólsz? (A Városi Lány már a maszturbáció legvégén jár. Egyre gyorsabban és szaggatottabban léglelegzik, a végén felsikolt. Aztán kihúzza kezét a farmerból, megigazítja a haját, és ismét iszik egy kortyot.) Ezután futballmeccset néztünk. Arsenal – Real Madrid 2:2. (A videófalon a mérkőzés és a gólok.) Szeretem a futballt. Mindig a győztesnek szurkolok. De mi ez a hangzavar?


Enya zenéjét, The Memory of the Treest, a távolból fokozatosan egy induló – amely lehet a Radetzky-induló – hangjai nyomják el. A zene egyre közelebbről jön. Az induló erősödésével párhuzamosan a színpadon három mazsorett jeleik meg, egyikőjük elöl, ketten mögötte, egymás mellett. Előírásosan lépkednek, botjaikat forgatva. Rövid, mélyen dekoltált, fekete estélyi ruha van rajtuk. A Városi Lány felé közelednek, aki újra lezseren ül a koporsón, egyik kezében a konyakosüveg, a másikkal a gyertyatartón matat. A gyertya egyenes lánggal ég. A mazsorettek mögött méltóságteljes léptekkel közeledik a Globális Mama, egy sokadik hónapjában járó terhes asszony, majdnem közvetlen szülés előtti állapotban. Az induló után a mazsorettek egyhelyben ritmikusan ringva a német, angol, francia, magyar és horvát himnuszokat éneklik. Mindegyikből csak egy versszakot.



HÁROM MAZSORETT: (büszkén énekelnek)


Deutschlandlied


Einigkeit und Recht und Freiheit,

Für das deutsche Vaterland!

Danach lasst uns alle streben,

Brüederlich mit Herz und Hand!

Einigkeit und Recht und Freiheit

Sind des Glückes Unterpfand.

Blüh' im Glanze dieses Glückes,

Blühe deutsches Vaterland!


***

God Save the Queen


God save our gracious Queen,

Long live our noble Queen,

God save the Queen!

Send her victorious,

Happy and glorious,

Long to reign over us;

God save the Queen!


***

La Marseillaise


Allons enfants de la Patrie,

Le jour de gloire est arrivé!

Contre nous de la tyrannie

L'étendard sanglant est levé!


(ismétlés)


***


Himnusz


Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!


***

Lijepa naša domovino


Lijepa naša domovino,

Oj junačka zemljo mila,

Stare slave djedovino,

Da bi vazda sretna bila!


MINDANNYIAN elragadtatva tapsolnak és kiáltanak fel, kivéve a Rendezőnőt.


RENDEZŐNŐ: (félreteszi a tragédia szövegkönyvét, a haját tépi és dühösen kiabál) Álljanak pontosan a Városi Lány mögé! Százszor elmondtam már a próbákon.

GLOBÁLIS MAMA ÉS HÁROM MAZSORETT: (vigyázzállásban, hangosan) Yes sir.

SZERZŐ: (rosszallóan) De hát Agata asszony, a szövegben azt írtam, hogy „Yes sir, that’s my baby”. Ez a „that’s my baby” rendkívül fontos az európai tragédia megértéséhez. Magában foglalja a szürkeállomány Amerikába özönlését, a fiatal értelmiségieknek az Atlanti-óceánon túlra vándorlását is. Miért zavarja ennyire?

RENDEZŐNŐ: (szigorúan) Kivettem, mert lelassítja ennek a vidám tragédiának a cselekményét. Egy tragédia nem lehet szomorú. Legalábbis azoknak nem, akik fotelből nézik. Az ilyen dolgokra ott van a melodráma. (a Globális Mamának) Kezdje el, Kristina! Tudja, azon a lenyűgöző, száz százalékosan meggyőző hangján.

GLOBÁLIS MAMA: (grandiózusan) Én a Globális Mama vagyok. Mindannyiójukat (széles mozdulattal a társulatra és a közönségre mutat), de mindannyiójukat én szültem, kemény fájások közepette (a videófalon képek egy nőgyógyászati osztály életéből), én etettem, én neveltem fel és indítottam el az életben. Minden reggel kroaszant ettek és tejeskávét ittak. (Reggeli képe.) És most nézzék meg magukat, hogy néznek ki! Siralmasan és polgárian. Ez a hála a fáradozásaimért, piszkos csirkefogók! (Teátrálisan és lekezelően mutat a szóban forgókra.) Ez itt, Milk, ezzel a szép névvel, hogy tej, író lett, de minek, szerzőnek szólítják. Mondtam is neki egyszer, amikor valamelyik nap paradicsomsalátát készítettem. Agata rendező lett, és még büszke is rá. Elizabeta banki alkalmazott, erős vonzalommal az alkohol, a züllés és a gyertyák irányában (A Városi Lány nagyot kortyol a konyakból. A videófalon a monológgal párhuzamos képek követik egymást.), Robertből pedig halott lett, mint oly sokakból. Pedig szép munkája volt egy minőségi autókat gyártó gyárban. Ezek itt a legközönségesebb mazsorettek, a felsőbb osztályból. Bárki is van hatalmon, liberálisok, diktátorok vagy demokraták, csak marsíroznak ezekben az erotikus, fekete egyenruháikban. A politika és az estélyi ruha mindig kéz a kézben jár. (A videófalon estélyi ruhák és politikusok.) Ha megkérdem, hogy mi célt szolgálnak a botok, azt válaszolják, hogy egyéni és össznépi élvezetet. Fújj! Magukból pedig, magukból közönség lett, saját szerencsétlenségük puszta vojőrei. Azt hiszik, hogy ha három millió Dolláruk van a svájci bankokban, akkor már nagy emberek. Albert Einsteinnek Zürichben soha nem volt tízezer Franknál több pénz a zsebében, mégis erősebb, okosabb és szebb volt maguknál. És még ez is! (A Háborús Veteránra mutat.) Őt is én szültem, és nézzék, mi lett belőle! A férjem, uramisten! Hát nem Istenkáromlás? Amíg én egymás után csak szültem, ő mindenféle háborúkban töltötte az idejét. Vagy éppen háborúban volt, vagy éppen megérkezett a háborúból, vagy egész nap a fegyvergyárban dolgozott. Állandóan egyedül voltam a gyerekekkel, kivéve a húsvétot, a karácsonyt és az újévet. Ezeken a napokon megosztottam vele az ágyat és gyerekeket csináltunk, a többi napokon pedig mostam és vasaltam a végtelenségig. És így tovább. You know… Wash, Iron, Fuck, Etc. Azon a pár napon, amikor az ágyban voltunk, tehát az ünnepnapok idején, puskaportól, sörtől és analfabéta kurváktól bűzlött.

HÁBORÚS VETERÁN: (indignáltan) Nem voltak átlagos kurvák. Prostituáltak voltak, a szakmájuk művészei. Teli poharat tudtak áttölteni üresbe, saját, mégpedig meztelen hasukon. Aha! Próbáld meg, drága egyetlenem, gyerünk, lássuk!

GLOBÁLIS MAMA: Hallgass, szerencsétlen! Csak a fegyvereken, a golyókon és a kurvákon jár az eszed. (Globális Mama széttárja a kezeit.) Én Istenem, mit vétettem, hogy ekkora keresztet tettél a vállamra, majd’ egy egész kápolnát?! (Békülékenyen és az anyák viszonylagos szelídségével.) Jól van, mindenkinek megbocsátok, mert én a Globális Mama vagyok, és nagy szívem van. (A videófalon egy nagy szív veri az időt. Mutatók vannak rajta, 11 óra 55 percet mutatnak.) Nagy szívem van, és mindannyiótoknak megbocsátok. Én egy szabad, globális nő vagyok, egy anya, akinek van ízlése, aki megérti a lassú egyesülést, van érzéke a virágok elrendezéséhez és a szívbemarkoló gobelinekhez. Ezen felül imádom a kertépítészetet és a becsületes feminizmust. Harcolok mind a férfi, mind a női, otthoni és munkahelyi dominancia ellen. Én az egyesülést és a jó ízlés dominanciáját támogatom. Embertársaim, virágozzék száz szál virág! Na de most mindenki mesélni fog valamit Globális Mamának. (A videófalon egy esti iskola felnőtt tanulóinak a képe. A katedra előtt egy Freudhoz nagyon hasonló tanár áll, és egyszerre megértően és szigorúan magyaráz valamit.) Mindenkinek felteszek egy vagy több kérdést, és ti válaszolni fogtok. Ezután csendes vagy hangos zene mellett elbeszélgetünk, iszogatunk, táncolunk, egyesülünk és párosodunk. Holnap van a fiam és a volt-leendő vejem temetése, legyen neki könnyű ez az európai föld, s ezért szofisztikált, de őszinte bánatra vágyom. Egyértelmű! De most lássuk a kérdéseket. (Szünet.) Te, kedves Milkem, egyetlen szerzőm, mondd meg nekem, nehéz volt-e a gyermekkorod, és azt is, hogy most újra átéled-e a gyermekkori traumákat? Vannak-e rémálmaid? Tendenciózusan álmodsz-e, mint Freud doktor?

SZERZŐ: (készségesen) Nem, anyám, válaszom minden kérdésedre tagadó. Szép gyermekkorom volt, sok süteménnyel. Mindössze egyszer vertél meg, tavasszal, az első áldozásom előtt, és akkor is csak azért, mert elestem a házunk előtt, bele a sárba, és bepiszkoltam a fehér rövidnadrágomat. A tiszteletes meg is kérdezte, hogy mitől van az a kék folt a szemem alatt. Azt válaszoltam, hogy rossz voltam, és Isten megbüntetett. Csak annyit mondott: „jaj, Milk, Milk, mindig csak a baj van veled. Egyszer a hittanórán blaszfémiába keveredtél, emlékszel, azt mondtad, hogy lehetetlen, hogy Jónás egy percnél tovább bírta volna a cet gyomrában? Jaj, Milk, Milk. De az Isten szereti a fekete bárányokat. Visszavett a nyájába, fiam.” Aztán ostyát helyezett a hosszan kinyújtott nyelvemre, mondván: „Corpus Christi”. „Amen” – válaszoltam. (A videófalon a tiszteletes ostyát helyez az elsőáldozó kisfiú kinyújtott nyelére.) Izgatottságomban, hogy ismét az emberi és isteni közösség tagja vagyok, kettéharaptam az ostyát, ahelyett, hogy hagytam volna, hogy Jézus, azaz hogy az ő teste lassan elolvadjon, vagyis szétolvadjon bennem. Hát ezért nem voltak soha olyan komoly traumáim, amelyek a nehéz gyerekkorban gyökereznek. A második kérdésre is nem a válaszom. Nem, nincsenek rémálmaim. (A videófalon csak a kék tenger, napsütötte strand és szép lányok, miniatűr fürdőruhában.) És tendenciózusan sem álmodom. Csakis olyan egyszerű dolgokról álmodom, mint a kenyér, tej, tisztességes lány selyem hálóingben és a meztelen Európa határok, útlevelek, autók és az elővárosok radioaktív hulladékai nélkül. (A videófalon a határok nélküli Európa. A jobb sarokban áthúzott útlevél, a bal sarokban áthúzott autó, fent középen az uránium áthúzott szimbóluma.) És ha azt is tudni szeretnéd, hogy ki miatt vannak ezek a szép álmaim, elmondom neked, hogy elsősorban temiattad, anyám, és csak utánad következnek (A videófalon az anya és az említésre kerülő emberek fényképei, illetve portréi.) Hugo, Hegel, Hölderlin, Hofmannsthal, Heine, a kis zöld Henrik, Hemingway, Hašek, Hardy, Huxley, Huges, Homérosz, Hamsun, Herodotosz, Herder, Hoffmann, Horatius, Hauptmann, Hesse, Hésziodosz, a kis Helena a Virág utca 3-ból, de még…


(A videófalon most rózsaszín betűkkel a DO YOU SUFFER FROM A BORDERLINE SYNDROME? felirat olvasható.)


GLOBÁLIS MAMA: (dühösen félbeszakítja) Elég, te félkegyelmű! Te tényleg nem tudsz leállni. Ezért ma nem kapsz zsebpénzt. A vanília fagylaltra valót énekeld ki magadnak attól a kidagadt vénájú kövér nődtől. (A videófalon egy nagy tölcsér vanília fagylalt és egy kövér nő.) Nem csoda, hogy azzá váltál, amivé. Pfi, írók és költők. Jobb lett volna, ha tisztességes politikus lettél volna, ami ugyan lehetetlen, de talán elérhető a szép álmaidban, amelyekkel annyira dicsekszel. (Az Első Mazsoretthez fordul.) Hát te, lányom, nálad minden OK? Rendesen jársz-e az iskolába, meg vagy-e elégedve a társadalomban betöltött általános helyzeteddel?

ELSŐ MAZSORETT: (készségesen) Minden OK, anyám. Szuper. Az iskola gúd. Nagyon meg vagyok elégedve a mozgásteremül szolgáló társadalomban betöltött általános helyzetemmel. Mit érdekel engem Bosznia és Hercegovina. (A videófalon Szarajevó háborús képei.) A főztöd jó, a zenéd sem rossz. Szeretem a Laibachot és az Iron Maident, a szociáldemokraták árnyékpártjának szurkolok a háttérből. (A videófalon az említett együttesek, és a szociáldemokraták egy csoportja egy étterem kertjében álló hársfa árnyékában.) Azt hiszem, hogy olyan… olyan kajánul coolok, tudod!

GLOBÁLIS MAMA: (elégedetten) Jól, van, szívem. Nem vagy rossz, azt hittem, hogy rosszabb vagy. (A nagy virágmintás slafrokjának a zsebéből előveszi a pénztárcáját.) Tessék, egy kis pénz, vedd meg azt a sportcipőt. Azt a Nike-t, amelyre már hetek óta annyira vágysz. Még tortára is marad. (A videófalon sportcipő és torta. A Globális Mama a Második Mazsoretthez fordul.) És te, lányom, mondd meg nekem, volt-e nemi kapcsolatod az új év előtt?

MÁSODIK MAZSORETT: (indignáltan) Na de anyám! Hát jó. Albert próbálkozott. Szilveszterkor, Marijánál a bulin (A videófalon Marija bulija.) megengedtem neki, hogy hosszabban megcsókoljon, és két Coca-Cola és három Jägermeister után, hogy megfogja és egy kicsit megmasszírozza a melleimet. Ez minden. Mondtam neki, hogy először fejezze be az egyetemet és keressen munkát. Albert sírt, térdre esett, könyörgött, de én csak összeszorítottam a lábaimat, bár a szívem majd megszakadt, hogy segítsek rajta. Kiabáltam: „Esküvő előtt semmi, esküvő előtt semmi!”, és az összes lány, még Marija is, kinevették az érett erkölcsösségemet. De ez érthető is, mert már egyikőjük sem szűz, holott még csak tizenöt és fél évesek. Azt mondták, sok lány már szül tizenöt és fél éves korában, de én mondtam nekik, hogy te nagyon kiábrándulnál belőlem, ha új év előtt szexuális kapcsolatot létesítenék valakivel.

GLOBÁLIS MAMA: (elégedetten) Jól cselekedtél, lányom. (Ismét előveszi a pénztárcát.) Tessék, egy kis pénz, és azonnal, még ma vegyél húsz-harminc-negyven doboz kotont, a legjobb a Durex, vagy a kék Lifestyle. (A videófalon egy csomó koton, alattuk felirat: AIDS – NO PASARAN.) Túl vagyunk az új éven, és Albertnek ajándékozhatod érintetlen szüzességed, de az elején csak koton használata mellett. Ajándékozd meg a szüzességeddel, és ő nagyon boldog lesz. Lehet, hogy az egyetemet is gyorsabban befejezi. Emlékszem, nekem is könnyebben ment, amikor nem voltam absztinens. (A videófalon egy egyetem fala, rajta fehér krétával graffiti: FUCK IS GOOD, FUCK IS FUNNY, ALL THE PEOPLE FUCK FOR MONEY.) De vigyázz magadra! Ha nem látlak benneteket minden vasárnap a misén, fekete pontot kaptok. A szerelemnek ismernie kell a határokat, jóllehet, ő maga határtalan. Legalább az első három hónapban. (A Harmadik Mazsoretthez fordul.) És te, lányom, veled mi a helyzet? Van-e valami újdonságod a számomra?

HARMADIK MAZSORETT: (lezseren) Hát, mama, azt hiszem, hogy semmi. Mint általában, minden nap biciklizek, naponta háromszor tusolok, hosszan és alaposan, ha érted. (A videófalon egy bicikliző lány, aki majd hosszan és alaposan tusol. A vízsugarat a minden női lény legprovokatívabb helyére irányítja.) Ez nagy élvezetemre szolgál. Este próbára megyek, sokat táncolok és gyakorlok. Tegnap a Radetzky-indulót gyakoroltuk be, aztán pedig az angol, német, francia, magyar és horvát himnuszt. És az amerikait, ahogy a főnökünk és vezetőnk mondja, az ördög sosem alszik, vagyis a biztonság kedvéért. (A videófalon az említett országok zászlói.) Meg kell tanulnunk nyugodtan állni és méltóságteljesen lépkedni minden európai himnuszra, és most még az amerikaira is, a menetelések pedig sokat segítenek a fegyelmezett, egyenletes mozgás begyakorlásában. Szabad időmben a gépészmérnöki karra járok. Igen sok energiát követel, és én nagyon boldog vagyok. A fiúk a karon féltékenyek rám, mert rendszeresen leteszem a vizsgákat, még a legnehezebbeket is.

GLOBÁLIS MAMA: (elégedetten) Kitűnő, kedvesem, kitűnő. Azt hiszem, Európa legjobb gépészmérnöke lesz belőled. (Megint előveszi a pénztárcáját.) Tessék, egy kis pénz, vegyél magadnak új tust. A bicikli még OK, de a tus már romokban hever a kemény használattól. Te és én naponta háromszor tusolunk. (A videófalon Globális Mama, ahogy tusol. Az arca ellágyul, ahogy a tussal manipulál.) Én néha többször is, mert már idősebb vagyok, és a tusolás jót tesz a vérkeringésemnek. (Kéjesen és fajtalanul nevet. Aztán a Háborús Veteránhoz fordul.) És te, fiam, férjem, háborús veteránom, elvtársam, meséld el, mit csinálsz, amikor nem harcolsz, vagy nem a fegyvergyárban dolgozol vagy horgászol?

HÁBORÚS VETERÁN: (katonás hidegvérrel) Hát, asszonyom, anyám, és feleségem, kedves elvtársnőm, tudod, az új behívót várom. A Balkánon sohasem unatkozol. Koszovó nem nyugszik, Crna Gora, illetve Montenegró szabadságot akar. Jugoszlávia, illetve Szerbia nem akar szabadságot adni, vagy csak nagyon kelletlenül, annak a szimpatikus országnak, amelynek van kijárata az Adriai-tengerre. Arra a kijáratra nekik nagy szükségük van. Én szeretem Crna Gorát. Ott nyaraltunk 1977-ben, emlékszel? Lehet, én is segíteni fogok nekik egy kicsit. De csak karácsony után. Egy hét múlva szülsz, és ott kell lennem. De mindjárt azután, hogy erőre kapsz, egy-két hónap pihenés után, csak, hogy kicsit összeszedd magad, újabb gyereket kell csináljak, mielőtt elmegyek felszabadítani Montenegrót. (A videófalon gyerekcsinálás.) Húsvétig vagy karácsonyig meg is leszünk vele, aztán jövök vissza. Persze, ha el nem esek. De ha elesek, akkor is visszajövök, mint ez itt. (A koporsóra mutat.) De nem nagyon aggódom miattad. Látom, hogy régi jó házi barátunk, Rudi úr, már régóta szemet vetett buja szépségedre. De ha életben maradok, ami szintén a két lehetőség egyike, karácsonyra ismét gyereket fogunk csinálni. Karácsony után megint be fognak hívni. Szerbiában lesz a legnehezebb, mint mindig. A Radio Beograd megint valami Lili Marlen-féle lenyűgöző dalt fog közvetíteni, de a diktatúra mégis meg fog bukni. (Az említett dal hallható, míg a videófalon a diktatúra romániaiéhoz hasonló bukása látható.) Még a legszebb dal sem tudja megmenteni a diktatúrát, és én ismét itthon leszek a következő karácsonyig. Ismét elmegyünk az éjféli misére, sokat eszünk és iszunk, és reggelig csak gyereket csinálunk. (A videófalon éjféli mise, ők ketten a templomban. Aztán sokat esznek és isznak, és gyereket csinálnak reggelig.) Ha az előző karácsonyról való gyerek fiú lesz, Hívják Božidárnak, ha lány, Božidarkának. A következő gyerekek között pedig legyen Ivan vagy Ivana. Ha ikrek lesznek, majd csak megbeszéljük. Egyetértesz?

GLOBÁLIS MAMA: (elégedetten) De még mennyire. Ez a dolog a gyerekcsinálással tetszik nekem. Legális elfoglaltság. De a háborúk már furcsák. Alig értem. A szülés politikáját értem, az ölését sokkal nehezebben. De itt van neked is egy kis pénz, vegyél magadnak öt alsónadrágot, tudod, olyan boxereket. Nagyon tetszenek nekem. Ha olyan van rajtad, de különösen, ha leveszed, felébreszti kis erotikus egómat. A maradék pénzt költsd el az Oktoberfesten, ahogy azt a Németországban dolgozó oly sok horvát és más nép is teszi. (A videófalon az Oktoberfest.) Szórakozz egy kicsit, és gondolj a te kis feleségedre, amíg azokat a bögyös bajor csaposnőket nézed, akik öt literes söröskorsót is elbírnak egy kézzel. (Most a Rendezőnőhöz fordul.) És te, Agatám, neked hogy megy a munka? A világot jelentő deszkákra gondolok, a színházra mint olyanra.

RENDEZŐNŐ: Először is, mondtam neked tegnap a próbán, hogy ezt az utolsó mondatot emelt hangon mondd, kicsit teátrálisan, de mindenképpen fennkölten. Másodszor: látszania kell, hogy nem élsz együtt a szerepeddel, hanem itt Kristina vagy, az ismert sztár, aki most a Globális Mamát játssza. Ennek teljesen egyértelműnek, tökéletesen láthatónak kell lennie. A napnál is világosabbnak!

GLOBÁLIS MAMA: Ne haragudj már ennyire. Tessék, próbálom, ahogy mondtad: „és te, Agatám, neked hogy megy a munka? A világot jelentő deszkákra gondolok, a színházra mint olyanra.”

RENDEZŐNŐ: (fáradtan, kimerülten) Hagyjál, sokat dolgozom. Leginkább klasszikus darabokat rendezek. a Marica grófnőt, a Hamletgépet, Shakespeare-t és komédiákat. (A videófalon klasszikus darabok.) Nem rossz, de sehol egy ízlésem szerinti igazi tragédia. Eddig. Ez a mostani előadás kivételes elégedettséggel tölt el. Amikor Milk felajánlotta nekem a Meztelen Európát, beleborzongtam a gondolatba, hogy megrendezhetem. Mind a mai napig ez az első igazi tragédia az antik drámák után.

SZERZŐ: (szerényen) Második. Az első a Hat szereplő szerzőt keres. (A videófalon hat ember keres valamit.)

RENDEZŐNŐ: Nem értünk egyet. Az a darab egyszerre tragédia és tragikomédia, itt-ott farssszal keverve. A Meztelen Európában megvan az igazi tragikus intenzitás, mert a hősök, s azok mi vagyunk, végül a színházon kívül halnak meg, ezzel szemben tehetetlenek, elkerülhetetlen sorsukat nem tudják megváltoztatni. (A videófalon sztrájkok, a tömeg transzparenseket tartva kiabál, protestál, valamit követel, valószínűleg magasabb fizetést.) A halál a rájuk kirótt sors, s ők elkerülhetetlenül rohannak a végzetükbe.

SZERZŐ: köhincsél, mintha helytelenítené

GLOBÁLIS MAMA: Gyerekek, ne veszekedjetek, szépen kérlek benneteket. Az előadás után mindent megvitathatunk a színészklubban. (Ismét előveszi a pénztárcáját, és a Rendezőnő felé fordul.) Tessék egy kis pénz, vegyél magadnak néhány kiwit. A rendezőknek és a rendezőnőknek sok vitaminra van szükségük. (A Városi Lányhoz fordul.) És te, szegény lelkem, mihez kezdesz Robert nélkül, a jövendőbeli férjed nélkül? Holnap lesz a temetése, kérlek, rendesen öltözz fel. Nem mehetsz a temetésre farmerben. (Szünet.) Mondd csak, kedves, írsz még verseket a nehéz pillanatokban?

VÁROSI LÁNY: (enyhe kábulatban az alkoholtól, a maszturbációtól és a gyertya füstjétől) Nehéz a sorsom, anyám, nem tagadom, de az élet nem áll meg. A mosógépeknek továbbra is mosniuk kell a piszkos ruháinkat, a hajszárítók, mint a halál fehér hamuját, továbbra is szerte hordják a korpát hajunk hullámzó tengerén. Az én korpám, például, imádja az Adriát. (A videófalon az Adriai-tenger térképe.) Különösen Opatiját és környékét, valamint Bračot, Hvart és a Dubrovnik körüli szigeteket. (Újra megérinti a gyertyát, iszik egy korty konyakot, kicsit kiegyenesedik a koporsón, és komoly tekintettel néz a Globális Mamára.) Amikor Dubrovnik 1991-ben égett, kimentem az utcára, és a Horvátországban folyó háború ellen tüntettem. (A videófalon Dubrovnik bombázásának videó felvétele.) Zágrábban ötvenkilencszer rohantam az óvóhelyre a riadók alatt. Te betakartál egy takaróval, hogy ne fázzam. Egy hölgy a kutyusával, a legkedvesebb háziállatával, nem ment le az óvóhelyre. Nem engedték be a kutyákat, és inkább ő is kint maradt. (A videófalon egy asszony a kutyájával, mialatt a riadó szirénái süvítenek.) De ennek, hál’ Isten, vége. (Szünet.) Sajnálom Robertet. Ha élne, most az Aquariusban táncolnánk. De így, elszavalok most neki két verset, amelyeket ma reggel írtam, itt, a koporsón. Igen, írok verseket a nehéz pillanatokban. Azt hiszem, mindenki ezt csinálja, csak lehet, hogy nincsenek tudatában. Én városi lány vagyok és városi elégiákat írok. (Feláll, a farmerje farzsebéből egy noteszt vesz elő. Iszik egy korty konyakot, az üveget a koporsóra teszi, a szabad kezének kézfejével megtörli a száját, és szavalni kezd.) Hallgasd, csak, anyám! Lehet, nem jobb Rilkénél, de nekem tetszik. Az első városi elégia címe: Az autóbuszok nem biztonságosak, a másiké: A cukkinifogyatkozás.


A videófal egyik részén két lány az utcán fuvolázik. Az arra járók aprópénzt dobnak az előttük lévő kis dobozba. A zene a szavalás idejére marad. A színpadon mindenki feszülten hallgatja a Városi Lányt. Fojtott fények, piros fénycsóva a lányon. A videófal másik részén a vers videóanyaggal kísérése javasolt.


VÁROSI LÁNY: (köhint néhányat, aztán lassan, csendesen, de erővel, pátosz nélkül szavalni kezd)


Az autóbuszok nem biztonságosak


Ismerőseim megkülönböztetnek az éjszakától

mivel mozgékony vagyok.

nehéz elkerülni a metaforát

és életben maradni.

fekete nadrágot, fekete cipőt hordok,

fekete táskát, fekete pólót,

fekete bugyit és fekete harisnyát

és kegyetlen fekete övet.

nappali fénynél a figyelmeztetés

kitörölhetetlen foltja vagyok.

ízléstelen boldogtalannak lenni.

de az ízlésről nem lehet vitatkozni.

a hipokrízis még Zágráb

történelmi magjának

falusi prostiait is hatalmába kerítette.


nem vagyok szomorú.

nincs rá időm.

magányomban csak

a sötétség mindennapi ételét jut időm felmelegíteni.

látom, hogy a közömbösség

a vidám társaságban virágzik a legszebben.

külsőm

fekete hajkoronámmal díszített

fekete korallszirt,

mint a friss aszfalt színe.

ha bárki is megengedheti magának,

a hajótörés elkerülhetetlen.

képes vagyok-e egyáltalán

megkerülni a távolságokat

és saját urbanizált húsom

felszíni jegét felolvasztani?


ma ülök a buszon.

senki nem néz rám

egy másodpercnél hosszabban.

mindannyian feldíszített Afrikám,

porózus vadságom

sötét színére festettek.

gondolkodom: hát nekem is van jogom

a prózára, drámára és költészetre,

a felkelő napra.

imádságra és a menny elátkozására.

valaki a fülembe súgta:

senki sem tudja semmisé tenni

az angyalok ártatlanságát,

ha végül láthatóvá válik.

és valóban, a hetedik megállóban

egy őrült szállt fel, fehér ingben.

az istenek a távolból kísérik.

mély tisztelettel

lángra lobbantják a szembogarát.

egyenesen felém tart.

sejtem, hogy e világ csodabogara

aki a fennmaradásáért küzd.

belehajol az éjszakámba és ezt mondja:

kösd a bal csuklómra

ezt a keskeny színes szalagot.

így teszek, én, a belső emigrációval

telített irgalmas nővér.

mögém ül

titokba és hallgatásba burkolózva.

mindjárt tudta, hogy szeretem

az aranyat és a bölcsességet, a szimbólumokat, az ürességet.

száz év magányom alatt az első volt

aki ilyen gyorsan megértett.

én pedig majd elolvadtam!

lehet, hogy kezdek megszelídülni?

már az autóbuszok sem biztonságosak.

a repülők mégis csak jobbak.

senki sem tud bliccelni,

különösen az angyalok nem.

csak a pilóták és a rossz költők

látogatják ingyen az égboltot.

de azok, akik fizettek a jegyért

jobban látják a fehérséget és a gép

mellett repülő öntudatos galambok

átkozott és félrehordó szárnyait.

azt hiszem, bennem a menekülés

mazochizmusa rejtezik. néhány napra

elutazom Londonba a barátnőmhöz. Kerülni

fogom az autóbuszokat, távol tartom

magam minden érdektelentől.

bár előre tudom:

a menekülés élvezetének meg kell fizetni az árát

ráadásul felesleges is.


VÁROSI LÁNY: (meghajol, mindenki tapsol.)

VÁROSI LÁNY: (mosollyal és meghajlással megköszönve) És most elszavalom a A cukkinifogyatkozást.

GLOBÁLIS MAMA: (félbeszakítja) Várj egy csöppet, lelkem. Azt mondtuk, hogy egy kicsit elbeszélgetünk, eszünk, iszunk, talán táncolunk is, összeölelkezve a halk vagy hangos zene ritmusára, és csak aztán mondhatod el a verset. Nem kell túlzásba vinni a depressziót és a szomorkodást. Hadd legyen egy kis vidámság. Nem hal meg az ember minden nap. És Robert olyan vidám ember volt. (Borzalmas, ágyúdörgéssel kísért ipari techno zene tölti be a színpadot.)

RENDEZŐNŐ: (elszántan kiabál) Ilyen zene és ágyúdörgés mellett lehetetlen beszélgetni. Halkítsák le ezt a zeneipari techno-diktatúrát. Adjanak valami lágy, kellemes zenét. Mondjuk a Kék Dunát. (A technót, ami lehet Kraftwerk vagy Test Department, felváltja az említett, igen kellemes keringő.) És most, a Globális Mama kezdje el a beszélgetést. Szerző úr, hozzon nekünk jó sok ételt és italt. (A Szerző néhányszor odamegy az ajtóhoz, és két-három étellel megrakott tálcával és egy különféle borokkal teli kosárral tér vissza. Mindannyian önfeledten esznek és isznak.)

GLOBÁLIS MAMA: (csirkehúst rágva, szívélyesen) Köszönjük, Agata asszony. Megvitathatnánk például egy kissé exhibicionista szituációt, gondolok ezalatt a Horvát Telekommunikációs Társaságra.

HÁBORÚS VETERÁN: (boldogan rágva egy darab sült bárányhúst) Ne akarjátok, hogy meghaljak a nevetéstől. Drága asszonyom, anyám és feleségem, te aztán tudsz túlzásokba esni. Hisz tudod, hogy a Deutsche Telekom a Horvát Telekommunikációs Társaság részvényeinek többségi tulajdonosa. Vagy inkább az a skandináv társaság?

ELSŐ MAZSORETT: (lezseren eszik és iszogat) Mintha ez érdekes lenne. Mi közöm hozzá? Én csak kivételes, rendezett személyiség akarok lenni, s azt szeretném, ha szeretnének. Kellemesen érzem magam Zágráb utcáin sétálgatva mobiltelefon nélkül, amin állandóan csak értesítenek valamiről. (A videófalon az Első Mazsorett Zágráb utcáin sétál. Közben keringő és verkli zenéje hallatszik.)

MÁSODIK MAZSORETT: (lezseren rág egy szelet sült húst, a fogaival marcangolva) Szépen mondtad. Én a saját mobilomat a szemétbe dobtam. Engem a két élőlény közötti egységesített kommunikáció érdekel. Én is szabadon szeretek sétálni. Különösen, amikor a kék égen ezernyi sárga csillag ragyog. (A videófalon a Második Mazsorett a mobilját a szemétbe dobja, a kék égen ezernyi sárga csillag.)

HARMADIK MAZSORETT: (vidáman eszik, iszik) Fogadjunk, hogy az éppen most alakuló Európai Unió zászlójára gondolsz. Ennek ellenére, de sértődés nélkül, nekem tetszik az amerikai zászló. Ráadásul sokkal több csillag van rajta. Ezekben a csillagokban lakozik a jó költészet. Épp olyan, amilyet a mi Városi Lányunk ír… (A videófalon az európai és az amerikai zászló.)

SZERZŐ: (eszik, közben türelmetlenül közbevág) Már megbocsássanak, én szép, és nem verset írtam. (A Szerző erőteljesen veri a számítógép klaviatúráját, jobb kézzel jegyzeteket készít egy papírdarabon.)

GLOBÁLIS MAMA: (nagyot kortyol egy üvegből, moderálja a beszélgetést) Jól van, gyerekek. Látom, a beszélgetés jó irányban halad, elégedett vagyok. Pihenjünk egy kicsit, aztán majd holnap folytatjuk. Szavaljon el nekünk most a Városi Lány még valamit. Mondjuk azt, igen, azt a Cukkinifogyatkozást. De először vetkőzzön meztelenre, hogy jobban lássuk és értsük, amíg szaval. (A videófalon európai bárok képei. Szentimentális zene, időnként az acél- és vasiparból ismerős hangokkal.)

VÁROSI LÁNY: (szégyenlősen) Hacsak nem a nudista strandon vagyok, szégyellem megmutatni izgató testemet. Ezért a szavalat idejére a farmeremet és az ingemet leveszem, és csak a fekete bugyi, a fekete melltartó és a fekete, újra divatos harisnyatartós harisnya marad rajtam. Maradjon csak rajtam az egészséges konfekció néhány nyoma. Nekünk, itt, Horvátországban, legalább fejlett fehérneműiparunk van. Ha lesz hozzá elég bátorságom, nem bánom, leveszem a konfekció ezen rajtam maradt nyomait is. Az igazat megvallva szeretek meztelenül és szabadon lenni. (A Városi Lány csábítóan kezdi levenni a farmerét és az ingét, miközben fellép a koporsó tetejére, ahol Robertje nyugszik. Ezzel egy időben lassan szavalni kezdi A cukkinifogyatkozást. A videófalon discóklub és a város hajnali képe. Városi hip-hop funok, majd rap-imádók zenéje. Köztük van a horvátországi Bolesna braća rap-zenekar is. A Városi lány szavalata végéig erős vízsugarakkal tisztítják a mindenféle elképzelhető szeméttel teli utcákat.)

RENDEZŐNŐ: (bátorítva a lányt) Bravó, bravó! Mutasd meg nekünk a meztelen Európát! Mutasd meg a történelem igazságát! Szavald el A cukkinifogyatkozást.

MINDENKI: (bátorítják a lányt) Mutasd meg nekünk a meztelen Európát! Mutasd meg nekünk a fogyatkozást-elsötétedést!

VÁROSI LÁNY: (lassan leveszi a maradék ruháit, lágyan szaval)


A cukkinifogyatkozás

(A videófalon a verssel összhangban lévő videófelvételek.)


Európa meztelen, szép és csúnya.

de bárkinél jelentkezhet

ez a félhomály.

ez kell a pszichiátereknek.

ők a félhomályból és a félhomályért élnek.

Alkonytól alkonyig

a napon könyveket írnak erről.

mondom, bárkivel megeshet.

van például egy férfi

aki szerdán jött.

cukkinit hozott.

szétrombolta

a kemény fekete korallok intimitását.

mindenféléket mondtam

ennek a városi cowboynak.

dühös vagyok, mondták

az amaro karikák a szemem alatt.

nem akartam játszani.

korall vagyok és

a magam iránt érzett szerelemmel foglalkozom.

így szóltam a fickóhoz:

menj és ne vétkezz többé.

szemeiben a méregzöld cukkinit

eltakarta az ámulatba esett hold.

tudtam,

idővel ő is

hozzászokik a félhomályhoz.

megérti majd, hogy a korallok

nem kommunikatívak és hogy

ritkán járnak a közértbe.

a kenyered, drogod és szerelmed

önmagadban vannak.


megint csöpög az éjszaka.

eltörött az isteni cső.

megint ezüstöt viszek fel a szemhéjamra.

az urbánus Salome vagyok.

legalább afrikai gyapjú lennék.

megint egyedül fogok táncolni

a fekete, áttetsző hálóingemben.

már rég lehullt a fátyol

a szememről.

istenem, ez azért van, mert

hangyákkal kellett táncolnom.

igen, megint ezüstöt viszek fel a szemhéjamra.

őrült egy nap.

férfi könyvekkel és cukkinivel.

Az őrület tiszta komédiája.

ilyet még Borges sem álmodott volna.

megy-e egyáltalán egymáshoz a könyv és a cukkini?

nincs is ma születésnapom.

de ha mégis, ajándékba

egy hangzó műalkotást szeretnék.

mondjuk egy mesét, amely legalább

sejtetni engedi a létem,

a korallokat és algákat gyermekkorom

tágas, de mégis szűkös szobájában.

de ez most egy urbános tűzhely.

van-e egyáltalán olyan férfi ebben a városban

aki ne átlagajándékot adna,

a káosz rutin ajándékait,

mielőtt aludni menne

a kis vagy nagy halálba.

ha találkozom eggyel, azt mondom neki:

gyere! most nagy örömöm van.

gyere közelebb a nevem bűnös.

gyere beljebb! táncosnő vagyok és maga a bűn.


A Városi Lány enyhe meghajlás mellett táncolni kezd. A színpadon mindenki követi a példáját. Mindannyian táncolnak. New Age, ipari zajokkal, harci repülők zajával, ágyúdörgéssel, háborús áldozatok és a túlélésért folytatott nehéz munka kiáltásaival. A színpad teljesen szétesik, mindenki a saját táncát járja. Az egész videófalon csak a kék ég, amelyen pár száz sárga csillag különböző irányban mozog, akár a modern fizika szubatomi világában a mikrorészecskék. Mindez pár percig tart, majd a Városi Lány felemeli a kezét és leállítja a zenét és a táncot. Minden színész „lemerevedett” állapotban marad. A videófalon minden, ahogy korábban volt: kék ég, a csillagok frenetikus mozgásban. A teljes csöndben az Első Mazsorett néhány szót mond, majd az amerikai himnuszt énekli. Ezután, még mindig teljes csöndben, a Városi Lány elmondja a befejező monológját, ismét az elhunyt barátja koporsóján állva.


ELSŐ MAZSORETT: Gyerünk, pihenjünk egyet ez után a sokkoló vers után. Nem látják, hogy mennyire kimerült a Városi Lány, a mi Elzánk? Hadd szolgáljak egy kis pihenéssel, kikapcsolódással és nyugalommal. Eléneklem az amerikai himnuszt, a biztonság kedvéért, ki tudja, az ördög sosem alszik, ahogy a főnökünk és vezetőnk mondja. Ezután, meg vagyok győződve róla, a Városi Lány valami szépet fog nekünk mesélni. Aztán elmegyünk aludni. Holnap temetés. Teljes csöndet kérek! A csend a jó pihenés alapvető feltétele. Robert is szeretne pihenni. (A koporsóra mutat.) Halott, de ez nem jelenti azt, hogy nem fáradt volna bele az életbe. Figyelmesen hallgassanak! (Széttárja a karjait, szemeit elragadtatással az elképzelt horizont felé fordítja, és énekli az amerikai himnuszt. A videófalon az Új Kontinens ismert eseményeit és jellegzetes történelmi fordulóit bemutató videóanyag látható a himnusz alatt.)



The Star-Spangled Banner


O say, can you see, by the dawn's early light,

What so proudly we hail'd at the twilight's last gleaming?

Whose broad stripes and bright stars, thro' the perilous fight,

O'er the ramparts we watch'd, were so gallantly streaming?

And the rockets' red glare, the bombs bursting in air,

Gave proof thro' the night that our flag was still there.

O say, does that star-spangled banner yet wave

O'er the land of the free and the home of the brave?


On the shore dimly seen thro' the mists of the deep,

Where the foe's haughty host in dread silence reposes,

What is that which the breeze, o'er the towering steep,

As it fitfully blows, half conceals, half discloses?

Now it catches the gleam of the morning's first beam,

In full glory reflected, now shines on the stream:

'Tis the star-spangled banner: O, long may it wave

O'er the land of the free and the home of the brave!


And where is that band who so vauntingly swore

That the havoc of war and the battle's confusion,

A home and a country should leave us no more?

Their blood has wash'd out their foul footsteps' pollution.

No refuge could save the hireling and slave

From the terror of flight or the gloom of the grave:

And the star-spangled banner in triumph doth wave

O'er the land of the free and the home of the brave.


O thus be it ever when free-men shall stand

Between their lov'd home and the war's desolation;

Blest with vict'ry and peace, may the heav'n-rescued land

Praise the Pow'r that hath made and preserv'd us a nation!

Then conquer we must, when our cause it is just,

And this be our motto: "In God is our trust!"

And the star-spangled banner in triumph shall wave

O'er the land of the free and the home of the brave!


MINDANNYIAN (tapsolnak, majd skandálni kezdenek): „Városi Lány, Városi Lány!, Elizabeta, Elizabeta!, Elza, Elza!”. (Majd megint csend.)


VÁROSI LÁNY: (lazán áll a koporsón, nyugodtan és összeszedetten, bánattal telt hangon mondja el befejező monológját. A videófalon videóanyag kíséri a monológot.) Én egy városi lány vagyok. Konstruktívnak érzem magam. Tudom, hogy létezik a kék káosz, amelyben az egóm rövid kis dallamát dúdolja el. Tudom, hogy hamarosan megint a banki ablak mögött fogok ülni, és úgy három hónapig Robertről fogok képzelődni. Megváltoznak-e a dolgok a világunkban, Horvátországban, Franciaországban, Angliában, Németországban, Velencében, Zágrábban? Kék marad-e az Adria? Nem tudom. Azt mondtam a mamámnak, hogy férjhez megyek és gyerekeket fogok szülni. Helyes döntés-e ez? Nem tudom. Én egy banki alkalmazott vagyok, élénk fantáziával és sötét képpel erről a világról. Amikor Svájcban voltam, megfigyeltem, hogy a fű ott is ugyanolyan zöld, mint Horvátországban. Mondják, Amerikában is. Nem tudom. Nem értek a fűhöz. Városi lány vagyok, aki észreveszi a városok utcáinak szemetét. Egyedül Dubrovnik makulátlanul tiszta. Dubrovnikban teljes nőnek érzem magam. Bár hamarosan eltemetjük a fiúmat, aki rám és a cseresznyés réteseimre gondolva vesztette el az életét, én mégsem tudok sokáig erre gondolni. Érzékeny vagyok, igazi nő, és nagy társaságot szeretnék, tartozni szeretnék valahová. Szeretnék egyesülni a kék éggel, megmutatni vibráló nőiességemet, csendes, de szenvedélyes érzékenységemet. Határok nélküli lány akarok lenni, beleolvadni a kékségbe, és szeretném, ha a szemeimben csillognának e világ összes csillagai. Szeretek minden szépet, mindenek előtt saját magamat. És különösen, amikor meztelen vagyok. Meztelen városi lány vagyok, aki saját magát szereti. De szeretem az almát is. Bennük is a telt ég kék színét látom. Igen, szeretem az almát. Szeretem az almát…


Jellegzetes temetési ének és a koporsót kísérők menetelése hallatszik. Néhány pillanatig tart, majd elhalkul és lassan elhal. A messzeségből templomi harangok zúgása. Egyre közelebbről. Hirtelen elnémul. Csak egyetlen harang zúgását halljuk. Azét, amely minden Robertért és Robertináért szól. Majd ismét teljes csönd. Lassan elsötétedik a szín. Sötét. Csak a videófal kék fénye látszik, sok sárga csillaggal, amelyek most egy helyben állnak. Nagyjából tíz másodperc múlva ezen a háttéren megjelenik egy nagy piros betűkkel írt mondat: MINDEN TÖRTÉNET IGAZ.

























HOLDFÉNY

(Meztelen Európa, kiegészítő forrás)


A Holdfény a Meztelen Európa integráns része, a felhasználható lehetőségek tárháza. A rendező, illetve rendezőnő, a nyugati civilizáció hanyatlásáról kialakult elképzeléseinek megfelelően, szabadon bánhat vele. A dekadencia mindig barátilag együttműködő. Mint egy gyönyörű éjszakai fény van a természetbe kódolva, amely a haldoklás idején világít. A haldoklás idején, amikor minden történet igaz.




RENDEZŐNŐ I. (A SZERZŐVEL)

a halotti tor rendezésének színéhez (RENDEZŐNŐ II.)


RENDEZŐNŐ: (megigazítja a haját és a ruháját, büszkén felemeli a fejét, nyugodtan beszél, szuggesztíven, mintha halálukon lévő betegekhez fordulna) Én rendezőnő vagyok. Agatának hívnak. A munkám nem egyszerű. Úgy kell elrendeznem az otthonomat és minden előadást, hogy azokon meglátsszék a női kéz. Ma arra kértem a férjemet, hogy hagyjon békén, mert fel kell készülnöm a Meztelen Európa próbájára. Értetlenkedett, mintha nem fogná fel, miről van szó. Dörmögött magában, morgott, így mindent részletesen el kellett neki mesélnem. Hallgass ide, nincs szex tíz napig a premier előtt. Ezt már százhúsz évvel ezelőtt is mondtam neked, éjfélkor az esküvőnkön, amikor a menyasszonyi ruhámat hússzínű trikóra és fekete-fehér kockás kötényre cseréltem. Kacéran elrendezi a ruháját, megigazítja a fruzuáját. Akkor szerettél, szerelmem, most is szeretned kell. Mihelyt befejezem ezzel a vidám tragédiával, éjjel-nappal szexelni fogunk, egészen a nyári napfordulóig, amikor is megint rendezni kezdek. Így mondtam neki. Emlékezz vissza, tettem hozzá még a végén, emlékezz vissza arra az időre, amikor az Ifjú Werther szenvedéseit rendeztem. Annyira túlfűtött voltam érzelmileg, hogy még egy szokásos, rituális otthoni puszit sem tudtam adni neked, nemhogy széttenni a lábaimat, hogy befogadjalak a meleg, nyirkos kagylócskámba. Drágám, emlékezz vissza, hogyan rendeztem azt a gyönyörű jelenetet, amikor Werther először érinti meg azt a tiszta nőt, azt a képmutató kis kurva Lottét, aki a végén az öngyilkosságba kergeti. Elragadtatottan, izzóan, romantikusan az emberi lehetőségek végső határaig. Igen, igen… Da, da… Ach, wie mir das durch alle Adern läuft, wenn mein Finger unversehens den ihrigen berührt, wenn unsere Füße sich unter dem Tische begegnen! Ich ziehe zurück, wie vom Feuer, und eine geheime Kraft zieht mich wieder vorwärts – mir wird´s so schwindlich vor allen Sinnen – Oh! und ihre Unschuld, ihre unbefangene Seele fühlt nicht, wie sehr mich die kleinen Vertraulichkeiten peinigen. – Wenn sie gar im Gespräch ihre Hand auf die meinige legt und im Interesse der Unterredung näher zu mir rückt, daß der himmliche Atem ihres Mundes meine Lippen erreichen kann. – Ich glaube zu versinken, wie vom Wetter gerührt. – Und, Wilhelm! Wenn ich mich jemals unterstehe, diesen Himmel, dieses Vertrauen -! Du verstehst mich. Nein, mein Hertz ist so verderbt nicht! Schwach! Schwach genug! – Und ist das nicht Verderben? – Sóhajt, elragadtatottan köpköd és nyáladzik, miközben a haját rendezgeti. Sie ist mir heilig. Alle Begier schweigt in ihrer Gegenwart. Ich weiß nie, wie mir ist, wenn ich bei ihr bin; es ist, als wenn die Seele sich mir in allen Nerven umkehrte. – Sie hat eine Melodie, die sie auf dem Klavier spielt mit der Kraft eines Engels, so simpel und so geistvoll! Es ist ihr Leiblied, und mich stellt es von aller Pein, Verwirrung und Grillen her, wenn sie nur die erste Note davon greift. O da, da, moj prijatelju. Kein Wort von der alten Zauberkraft der Musik ist mir unwahrscheinlich, wie mich der einfache Gesang angreift. Und wie sie ihn anzubringen weiß, oft zur Zeit, wo ich mir eine Kugel vor den Kopf schießen möchte! Die Irrung und Finsternis meiner Seele zerstreut sich, und ich atme wieder freier.Büszkén, kicsit gőgösen és dölyfösen, öntudatosan és megfellebbezhetetlenül. Igen, igen, rendezőnő vagyok, több mint száz év munkaviszonnyal. Rendezői színházat vezetek, s magamban a rendezői színház kollegáit támogatom: Sztanyiszlavszkijt, Craiget és Reinhardtot. Szurkolok a rendezői film sikereiért. Szeretem a kék szőlőt és a rendezői abszolutizmust. Kezeivel a színpadra mutat, szemeivel az egész világot, annak minden falvát és városát átfogja. Mindannyiukat meghívom, különösen a nézőket, hogy közösen és együttgondolkodva legyenek szemtanúi az öreg Európa vidám bukásának. Szeretem a paprikást és a színház irányába mutatott militáris fellépést. Aki ízletes kulináris specialitást akar készíteni és jó művészi munkát szeretne létrehozni a színpadon, annak e kivételes táplálékok előkészítésének idejére diktátornak kell lennie. Így van-e, szerző úr? Így van-e, Valent úr?


SZERZŐ (elgondolkodva és harciasan) Legyen világosság, asszonyom! És lőn. Legyen élő színház! És lőn. Legalábbis, amikor rólunk, a Meztelen Európán dolgozókról van szó. Egyébként halott, újrahasznosított drámai holttestek lepik el egész Európa színházait. Zágráb kivétel, mert neki itt vagyunk mi. Mi teljesen mások vagyunk, mint a többiek. Forró zsályateát iszunk, öblögetünk vele, s így gyógyítjuk a meghűlés, a fogfájás és a csillagösvények csillagai közti háborúk száz éves patológiáját. Ezen túl nagy örömmel dolgozunk az előadáson. A Meztelen Európa diktatorikusan meztelen kell legyen. Örülök, kedves Agata, hogy ezt megértette.


RENDEZŐNŐ: (büszkén felszegi a fejét, és folytatja a győztes monológot, fölényesen vizsgálgatva valamit a távolban, mint valami „lost in space”-dolgot) Amikor a felülmúlhatatlan Leni Riefenstahl voltam, Németország szerte rendeztem. A videofalon Leni egy filmet rendez. Hitler egy kis kétkedéssel tekintett rám, de bíztatóan. Elképzelhetik, hogy milyen elégedett volt a rendezéseimmel, ha egyszer az én munkámat használta náci propagandára. Még ma is úgy gondolom, hogy minden sikeres rendezőnőnek egy kicsit nárcisztikusan kell hozzáállnia a rendezői munkához. Ezért is érzem ma olyan erősnek magam, mint a Gestapo. Az övékhez hasonló hatalmam van, amellyel meg fogok fertőzni minden színésznőt, színészt, az összes embert és állatot. Ide figyeljetek emberek, én királynő vagyok, nemcsak, amikor a piacon zöldséget veszek a jó erős marhahúsleveshez, de most is, amikor színházat rendezek. Multidimenzionális háziasszony vagyok. Arra a zseniális elhatározásra jutottam, hogy ennek a szerencsétlen halotti tornak, amelyet oly pompásan ülnek meg az elesett Robert emlékére, a középső részét feszessé teszem. A Meztelem Európa egy őrült, játékos, dalra fakadó, részegítő előadás kell legyen, tele vidám tragédiával. A Városi Lánynak szét kell robbannia a mindet elborító aszfalttól, maszturbációtól és menstruációtól; a Globális Mamának a tökéletesen megalkotott gyermekágyas asszony és szülőanya e világ feletti korlátlan rendelkezését kell felmutatnia; a Mazsoretteknek a világ összes utcáján való felvonulásukkal és a himnuszok mindent elsöprő éneklésével a szexet kell dicsőíteniük; a Háborús Veteránnak pedig monumentálisnak kell lennie, akárcsak a Harmadik Birodalomnak. Isten a tanúm. Ám ezt a paranoiát a premierre a nyugati civilizáció Zágráb kék városában történő széthullásától a teljes kontinens kétségbeesésének arra a paroxizmusára kell eljuttatni, amely a vén Európa és az egyre idősödő Amerika öregek otthonaiban található. Én a szabadság és az erő vagyok. Nő vagyok, erős kezű rendezőnő, a szükség vasból öntött szabadsága, az összes emberi hiba sorozatgyilkosa. Ember, én maga a Gestapo vagyok, és mindenkinek engedelmeskednie kell nekem. Erre épül a jó színház. Ó, igen… Elragadtatottan, büszkén, megdöbbentően szépen és hatásosan, gyönyörű kontra alt hangon, amely egyre vadabbá válik, a szín közepén lévő fekete koporsóra mutatva. Igen, igen, hőn szeretett barátaim, erős vagyok, mint a titkosszolgálat… Die Angehörigen der deutschen Geheimen Staatspolizei (Gestapo) haben an der Tötung von mehreren Millionen mitgewirkt. Die Praxis der Gestapo beschränkte sich nicht auf das deutsche Reichsgebiet. Deutsche geheimpolizeiliche Bedrohungen, Verfolgungen, Folterungen und Tötungen haben in fast allen europäischen Staaten die Alltagserfahrungen von Menschen und deren Erinnerung an die Deutschen geprägt. Igen, igen. Ez így van és punktum. Egyetértek a Szerzővel, amikor szemléletesen azt mondja, hogy a Gestapo minden háború utáni rendezőnőre és rendezőre hatással volt. Azzal az átkozott megállapításával is egyetértek, hogy az elhunyt Robert emlékére tartott halotti tor egy új dramaturgia kulcsjelenete. Baszhatod azt a színházat, amely nem mutatja fel a halált a holttest vagy a koporsó tiszta formájában. Minden haláleset után újra kisüt a nap. És most, gyermekeim… a koporsó körül összegyűlt színészekre mutat és most égessük el a Meztelen Európa borzalmát. Legyetek szívesek kikapcsolni a mobilokat. Nem akarom hallani az imbecill telekommunikációs dallamokat. Azt akarom látni, hogy a színészek vért izzadnak. Gyerünk, kezdd el, Városi Lány! És emlékezz, hogy minden történet igaz. És azt se feledd, hogy senki nem tudja eljátszani a szomorúságot, ha valóban szomorú – ahogy azt kurva jól észrevette a szerzőnk, a mi új Lope de Vegánk, ez az ember a Maksimirból, az ember, aki megértette Európa állatkertjét.


SZERZŐ: (jóindulatúan a rendezőnő felé fordul a helyén) Köszönöm a bókot, Agata asszony. Amikor még Lope de Vega voltam, nagyon sokat szenvedtem a irigyeimtől. Jóval később egyébként, Lope már általános iskolás koromtól a példaképem volt. Tudta, hogy is van az a nőkkel és a színházzal. Ebben a sorrendben. Gondos és jó munkás volt. A szcenírozás a kisujjában volt, a feketét pedig iszonyú adagokban itta. Elképesztően sokat dohányzott. Kész csoda, hogy nem tüdőrákban halt meg. Talán sokat sétáltatta a kutyáját. Bocsánat, népem, kicsit elragadtattam magam. Rajta, kezdjük együtt. Hallgassanak a rendezőnőre, és minden rendben lesz magukkal ezen a földön. Csókolják szájon a felebarátaikat. A felebarátaik a maguk forgatókönyve, s ez elől nem tudnak elmenekülni, amennyiben a természetben vagy a társadalomban mozognak. A mély gondolatok ritkák. Az árvizek nedvesek. Európának már nincs ideje a várakozásra. Godot a reményeink illúziója volt és ma is az, az illúzióé, amely nélkül WC-re sem tudunk menni. Mindenki az gondolja, hogy holnap felébred. Tévedés. Helytelen. Csak elvétve ébrednek fel. Őket túlélőkként tarthatjuk számon. Ők azok, akik a meztelen Európa poklát énekek, kedvteléseik és tréfálkozások mellett viselik el. Harsogó hangon éneklik a himnuszokat, mert bennük üdvözítő orgazmusok lakoznak. Minden más csend: az analfabéták csillogása és nyomorúsága. Az analfabétáké, de felfegyverezett analfabétáké. Borzalom, borzalom.


***


RENDEZŐNŐ II. (A SZERZŐVEL)

ez a jelenet megelőzi azt, amelyben a Rendezőnő azt mondja a Városi Lánynak, hogy „gyerünk, kezdd el”, hangsúlyozva, hogy „minden történet igaz”


RENDEZŐNŐ: (megigazítja a haját, fel-alá járkál, mint macska a forró kása körül, dinamikusan rendezi a halotti tort. Az egész társulat a koporsó körül gyülekezik)

Ja, das ist ausgezeichnet! Noch einmal, bitte. De most szenvedélyesebben és több melegséggel. Az imádságnak meg kell érintenie az embereket, mindenek előtt azokat, akik imádkoznak. Ne feledjétek, gyermekeim, ez egy halotti tor. És a halotti tor – lakoma az elhunyt tiszteletére. Lakoma, amelyen kevésbé a léleknek, sokkal inkább az ételnek jut a főszerep. Na tehát, először dolgozzuk ki a lelkieket. Aztán majd iszogatunk és alaposan bezabálunk. Mindannyian lágyan és boldogan nevetnek. És még valami. Az imádság minden sora után a koporsóra néztek, és három másodpercig rajta tartjátok a tekinteteteket. A nézőknek azt kell hinniük, hogy ez egy halotti tor Robert emlékére, de mi tudjuk, hogy ez a tor Európának is szól, amely gyakorlatilag már kómában van, bár még tetteti, hogy él. És természetesen egy kicsit Amerikának, a hugicának is, amely azzal a rengeteg olajával már az intenzíven van, lényegében már halott, bár még nagy lendülettel háborúzik és állítja elő a halált. Gyerünk! Danijela, húzd ki magad! Felejtsd el a magánéleti gondjaidat. Nem te vagy az egyetlen nő, akinek a férje közlekedési balesetet szenvedett. Húzd ki magad! Te a Városi Lány vagy, az Isten szerelmére! És nem a kalkuttai Teréz anya. Gyerünk, mindannyian! A Meztelen Európának még az imádság idején is a rettenet egy őrült, szédítő előadásának kell maradnia. Vidámsággal teli rettenetnek. A videófalon vasárnapi mise hívei a tömött templomban, és harci gépek zaja. Gyere te is, Milko. Utálom, ha valaki állandóan figyel és kémlel. Én rendezőnő vagyok. Én az új rend vagyok ebben a cirkuszban. Mintha Amerika elnöke és egy körzeti világ-megbízott lennék. Az imádságot, emeljük fel szívünket!


Mindannyian úgy állnak, mintha a templomban lennének, összekulcsolt kézzel imádkoznak Mozart Requiemjének egy részletére. A Szerző és a Rendezőnő szintén.


Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
Szenteltessék meg a Te neved,
Jöjjön el a Te országod,
Legyen meg a Te akaratod,
Amint a mennyben úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma,
És bocsásd meg vétkeinket,
Miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek,
És ne vígy minket kísértésbe,
De szabadíts meg a gonosztól.

Ámen.


Üdvözlégy Mária,

kegyelemmel teljes,

az Úr van teveled,

áldott vagy te az asszonyok között,

és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.

Asszonyunk, Szűz Mária,

Istennek szent Anyja,

imádkozzál érettünk,

bűnösökért, most és halálunk óráján.

Ámen.


Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek.

Miképpen kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön örökké, Amen!


Uram, uram, ne hagyj minket soha magunkra

az utcán, a villamoson vagy a szupermarketben!

Uram, uram, ne hagyj minket soha magunkra

Európában. Uram, fizesd ki a villanyszámlánkat, a vízdíjat, az internetet és

a telefont. Uram, tégy így, s lelked meggyógyul.


Uram, uram, köszöntsd Jézust és mondd neki,

hogy térjen be kicsit ezekre a vidám-bűnös vidékekre,

ahol háborúk dúlnak, virágzik a drogkereskedelem és a vallási turizmus. Igen, Uram,

a vallási turizmus, amit a pszichésen sérült betegek ösztönöznek, akiknek

megmutatkoznak a nem létező szent asszonyok, s amit a szentatyák ösztönöznek,

akik lelkük minden melegével üdvözlik a virtuális asszonyokat.

Uram, köszöntsd a kis Jézust,

és mondd neki, hogy láttuk az édesanyját a Középföld sziklái közt,

ahogy interaktívan kommunikál a szegény értelmiségi osztállyal

és minden jóakaratú emberrel.


Uram, uram,

na hagyj bennünket túl sokáig egyedül Roberttel és ezzel a fekete koporsóval.

Uram, uram, áldd meg Robertet és add neki

osztályrészül a mennyek országát.

Lelkének adj békességet, nyugodjék békében

és az örök fényesség fényeskedjék neki örökké.

És az örök fényesség fényeskedjék nekünk is.

Nyugodjon békében.

Nyugodjon békében.

Amen



RENDEZŐNŐ: (elégedetten igazgatja a haját)

Bravo, bravo. Sehr gut. És maga, Milko, elégedett az imádsággal?


SZERZŐ: (büszkén, visszafogottan és elégedetten fésül bele ujjaival a hajába)

Tökéletes! Óriási! Bravo, Agata! Az imádság megerősíti Európát, általában az öregek otthonát. A földgolyón zajló minden eseményhez – mint valami gyógyító rituálét, mint valamilyen mantrát a perspektíva nélküli idióták számára – egy kegyetlen és egyszerű imádságot kellene társítani. Körülöttünk mindenütt bűntények, az elkövetőik pedig szabadon vannak. A videófalon képviselők tárgyalnak a parlamentben. Egy piros csőrű hattyút levágtak a maksimiri állatkertben. Az intellektuális becstelenség a közvilágítás és a közművelődés neoncsöveiben fénysebességgel terjed. A politika színpadán szerencsétlenkedők az elkényeztetett szajháik üres tekintetű fattyait juttatják álláshoz. Mediokriták kreténekkel teniszeznek, és még törvénytelenül vigyorognak is. A videófalon mosolygó emberek teniszeznek. Az átlagos IQ a szinte elviselhetetlen 23.4 %-ra esett. A borjúhús túl drága, a makrobiotikus hús pedig ismeretlen fogalom. A szépségversenyek katasztrofálisak. Például mindegyik Miss Pešćenica, Miss Zagráb, Miss Horvátország, Miss Európa, Miss World, Miss Világmindenség, mindegyik szépségverseny ordít a színvonaltalanságtól, depressziótól és a humorérzék teljes hiányától, hogy a combok belső felének árulkodó cellulitját ne is említsem. A vállalatok felvásárlása, a bankok tőkeinjekciói, az INA privatizációja éppolyan izgalmas, mint a postakocsik kirablása. A videófalon az INA épülete és a postakocsi kirablása a Postakocsi című filmből. A plebsz az örök mínusz állapotában van. A hitelkártyák és bankkártyák a túlélés sós könnyeivel és büdös izzadságcseppjeivel átitatottak. A videófalon könnyek hullanak a hitelkártyára. Akiknek tényleg szükségük lenne a tengervízre, rozsdás kádakban fürdenek. Az emberek McDonald’s moslékot esznek, Coca-Colát isznak és idétlenül vigyorognak. A gyorsétel lassú halált okoz. Aztán itt van például a mellrák. A férfiak félnek megérinteni a női melleket, a feministák meg gyávasággal vádolják őket. Vladimir és Estragon öntözik a fát, amelyen az apjuk görnyedt epigonjai teremnek, zöld bankjegyekkel a szemeikben. Vladimir és Estragon optimisták. Úgy gondolják, hogy a faöntözést az emberek metaforaként fogják érteni, és tömegesen kezdik majd öntözni az erdőket. Persze, hogy nem fogják. Az emberek ostobák, nem látják a fától az erdőt, és egyetlen fához ragaszkodnak. A foglalkozásterapeuták a pszichiáterekkel együtt sétára viszik az embereket, és megmutatják nekik a természetet. A videófalon emberek egy maksimiri sétán. Mindenki rácsodálkozik arra a tényre, hogy a fű még létezik a televízión kívül is. A helyzet kabaréba illő, a szétesés folyamatai komikusak, a pszichiáterek pedig a szezon slágerei. Agata, folytassa ennek a káosznak a rendezését. A halál kompakt képét kell kapjuk. Ez nem selyemút, ez a durva és vidám diagnózis útja. Talán a színházban is feldereng egy kibaszott fénynyaláb, nem csak az ökológiai egyesületekben. A videófalon egy „Greenpeace” felitarú lobogó transzparens. Lásson csak hozzá, Agata.


RENDEZŐNŐ: (méltóságteljesen, fölényének tudatában, energikusan)

Hallották a Szerzőt. Mindenki a helyére. Maximális koncentrációt kérek. Ez egy főpróba. Tomislav, figyelj oda, hogyan fogod a mankót. A puskát hanyagul tartod, mint az amerikai tengerészgyalogos, akinek a tenger tükröződik a szemében. Elvégre te a Háborús Veterán vagy. Remélem, tudod fejből az éneket.


TOMISLAV: (feminin módon veszi fel a szerepét)

Jaj, Agata, persze, hogy tudom. Elvégre profi vagyok, vagy nem? Egyedül az nehéz, hogy egyszerre kell tartanom a mankót is és a puskát is. Egyébként pedig, és ezt te is jól tudod, ki nem állom a fegyvereket és általában minden olyan összetűzést, ahol vér folyik. Sokkal jobban szeretem a kegyetlen szerelmi csatározásokat. Értesz, ugye?


RENDEZŐNŐ: (mindent beleadva instruál)

Sehr gut, kandúrom. De egy cseppet sem érdekel, hogy mit szeretsz és mit nem a színház épületén kívül. Most a Háborús Veteránt akarom látni akció közben és Schluss. A Szerzőhöz fordul. És te, Milko, te szép lassan körbejárod az elvesztett illúziók ezen sírját, bölcsen bólintgatsz a fejeddel, bele-beletúrsz ujjaiddal a hajadba, és néha egy-két dolgot feljegyzel.


SZERZŐ:

Semmi gond, Agata. Így van megírva már a Teremtés könyvében is. Mindenkinek, így nekem is, megvan a munkaköri leírásom, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha zsebpénzt akarunk. Igaz, Gutenbergig vért pisáltam. Most egy kicsit könnyebb.


RENDEZŐNŐ:

Te, Danijela, koncentrálj a gyertyákra és a farmeredre. A Városi Lány egy kicsit fatalista és érzéketlen módon szomorkodik, de sok szenvedéllyel, amely a testéből árad.


DANIJELA: (szomorú arc, a zokogás határán, a helyére megy)

OK, csak egy pillanat, csak hadd felejtkezzem el a szemeiről, ott a városszéli kórházban – és készen állok. Mondtam neked, hogy arra kért, hogy csókoljam meg a kislányokat, ha meghal. Nekem sem könnyű azok után, hogy a férjem közlekedési balesetet szenvedett. Mihez fogok kezdeni, ha megözvegyülök és egyedül kell fenntartanom a családot? Hogyan leszek sztár ilyen körülmények közt, hogyan…


RENDEZŐNŐ:

Nyugodj meg, elég a panaszkodásból. Mostantól a Városi Lány vagy, és nem a családját egyedül fenntartó városi nő. A helyedre, de rögtön! OK?! Kristinához fordul. Hadd lássalak, kedves, hogy nézel ki ma? Tudod a méltóságteljes szereped? Az örök, mindannyiunkkal terhes nőét? A Globális Mama a világ szülőanyja.


KRISTINA: (a hasát fogja, míg a helyére megy)

Légy nyugodt, Agata, tudom a dolgom. Otthon, lehet, hogy kiforralom a tejet vagy elégetem az almás rétest, bármi megeshet, a házbeliek talán nem elégedettek a nagynéni, szerető, anya, feleség, nagymama, szakácsnő szerepeimmel, kint cigánygyerekek potyoghatnak az égből, válthatják egymást a különböző kormányok, én mindig készen állok megfelelni ennek a szent kihívásnak, még ha a hógolyózásról, a síelésről és a korcsolyázásról kell is lemondanom.


RENDEZŐNŐ:

Tudom, drágám, tudom, hogy számíthatok rád. Te vagy ennek a színháznak a védangyala. Élénken a mazsorettekhez fordul. Munkára, lányok! Csak vidáman és mosolyogva. Nektek legalább van mit megmutatnotok. A feministák azt mondják, hogy megvesztegethetetlenek, becsületesek és igazi egyéniségek vagytok. Hogy ti vagytok a jövő puncijai.


BERNARDA: (komoran)

Tudom, azokra gondolsz, akiket Ambiciózus kurváknak és Undorító lányoknak hívnak. Én nem akarok a jövő puncija lenni. Engem az Itt és Most érdekel. De rendben, erre az alkalomra igyekezni fogok.


BLANKA: (idegesen)

Jaj, ne csináld, már megint a saját erényeiddel vagy elfoglalva. Gyere el szerdán hozzám a buliba, hadd lássalak akció közben. Egyébként tetszel nekem, tudod? Már az Akadémia óta. És aztán miért ne lehetnénk mi a jövő puncijai a Meztelen Európán kívül is? Nekem tetszik ez a mazsorett-szerep.


ZVJEZDANA (készenlétben)

Nekem is. Manökenként is sikeres leszek. Nekem ez egy jó edzés. Sikeres leszek az életben. Térdig fogok gázolni a holttestekben, a zöldségekben és gyümölcsökben. Keresztülgázolok, ha kell, a koldusokon is. Én egyértelműen a jövő csillaga vagyok. A nemi szervem, ilyen tekintetben, nem biztos, hogy döntő fontosságú szerepet fog játszani.


NIKOLINA:

Nem gondolod komolyan. Nemi szerv nélkül, kedvesem, elfelejtheted a nagyobb sikereket. A nemi szerv a nagyobb sikerek része. Mit tetteted magad. Mintha nem hallottál volnál a hollywoodi heverőről, amelyen a sztárság felé vezető úttól kimerült lányok alszanak. Jaj. A feministák nekem bejönnek. De ezek az Ambiciózus kurvák a legjobbak. És igazuk van azoknak, akik azt mondják a mazsorettekre, hogy ők a jövő puncijai. Szuper. Még a szerepen kívül is így érzem. Vidáman és keresetlenül kiáltozni kezd. Én vagyok a jövő puncija, én vagyok a jövő puncija, én vagyok a jövő puncija.


RENDEZŐNŐ: (a mazsoretteket siettetve)

OK, ezt tudjuk. Lényegében mindannyian a jövő puncijai vagyunk. De most már elég a locsogásból, lányok! Nem a piactéren vagyunk. Indulás a paraván felé. Ott bújjatok meg, amíg színre nem kell lépnetek. Gyerünk mindenki! Az egész társulathoz fordul. A halotti tor folytatódik. Mindannyian a szereplői vagyunk. Eleinte minden szomorú, de amikor a mazsorettek színre lépnek, vidámabbaknak kell lennünk, egy kicsit mindannyiunknak meg kell bolondulnunk. Az előadást orgiával fejezzük be, eszünk, iszunk, közösülünk, mint egy élő vulkán. Az Etna a mi végzetünk. OK? Kezdünk. Mindenki állati jó. Ez az utóbbi néhány évszázad legjobb főpróbája.


**


SZERZŐ

a jelenet bárhol elhelyezhető, de legjobban talán az előadás kezdetére illene



SZERZŐ (nyuodt tekintetét körbehordozza a nézőtéren, a világon általában, s nagy felelőssége tudatában ujjaival végigfésüli a haját)

A szerző vagyok. Valent. Milko Valent. Én vagyok az az ember, aki a világ eseményeit előállítja. Az az ember vagyok, aki létrehozza az életrajzi eseményeket, amelyekben senki sem ártatlan. Tulajdonképpen építőmunkás vagyok, a szó legnemesebb értelmében. Olyan munka ez, mint bármely másik, és semmi szükség rá, hogy misztifikáljuk. De ahhoz, hogy ez a munka fennmaradjon, annyi nárcizmusra van szükség, mint a világ napi olajszükséglete. Nézem ezt a meztelen Európát, teszem azt, és remegek az undortól. Ma, amikor alapvető élelmiszert vásároltam az önkiszolgáló boltban – kenyeret, tejet, Seduxent, Váliumot, Xanaxot és cigarettát – egy feszült pillanatban hirtelen elhatározásra jutottam: ezentúl az igazat, és csakis az igazat fogom mondani. Isten engem úgy segéljen. Azonnal mondtam is a pénztáros kisasszonynak, undorral tölt el a tettetése, hogy minden rendben van, s a véleményét, miszerint a mi világunk a lehetséges világok legjobbika, soha nem fogom osztani. Aztán még azt is mondtam neki… egyre ingerültebben …hogy az, hogy szabad idejében időnként verssorokat szaval magában, nem fogja a nem kreatív munkájának nyomorúságát elfeledtetni; az esetenkénti vasárnapi kirándulások a természetbe nem fogják elfeledtetni szétesőfélben lévő unalmas házasságát… elragadtatva …s frenetikus vasárnapi misére járása nem fogja feledtetni a tényt, hogy mise után még ebédet kell főznie; Padovai Szent Antalhoz intézett fohászai nem öntenek új életet hervadt félorgazmusaiba, amelyeket törvényes házi-idiótájától kap meg; Szűz Máriához mondott fohászai nem fogják életre kelteni azt a felfrissítő élményét, amelyet akkor élt át, amikor az első Coca-Coláját itta. Igen, igen… nyugodtabban …igen, igen, így van ez manapság, hölgyeim és uraim. Mindezt elmondtam neki, de ő továbbra is csak egykedvűen forgatta a bankjegyeket, hitelkártyákat, papirosokat.… Azt akarom ezzel mondani, hogy szuverén módon kezelte a világ ürességét annak ellenére, hogy összetűzésbe kerültünk az önkiszolgáló bolt által határolt térben. A messzi és kék antikvitásban egy ilyen nézeteltérés elképzelhetetlen volt. Amikor még Szophoklész voltam, a rabszolgák egy szó nélkül dolgoztak a demokrácia pincéiben, az alkalmi, közönséges istenekről törölgetve a port. A nőknek még nem volt szavazati joguk, s a a népet a vásárlási láz, mint a fogyasztói társadalom általános jelensége, még nem kapta el. Ej, azok voltak a drámaíróknak való idők! Normális tragédiákat írtam, s minden rendben volt. Az asszonyok normálisan szülték Európa nem normális gyermekeit, és senki sem lázadozott. A kretének jelenléte a Földön, hogy úgy mondjam, tömegjelenség volt, s a bölcsek közül komolyabban senki sem idegesítette fel magát ezen. De most, amikor mindenki kiharcolta a szavazati jogot… a kezével hadonászva kiabálni kezd … anyák, városi lányok, háborús veteránok, mazsorettek és a meztelen Európa többi abortáltja, most vidám tragédiákat kell írnom, amelyekben az individualizmus magától értetődő dolog. Én a szerző vagyok, és sokat dolgozom. A dolgom ma kockázatos. Ma minden kizökkent a kerékvágásból. Valaha jobb volt, a szerzők gondtalanul éltek, egymás után söpörték be a sikereket, meleg konyhai légkörben itták a feketéjüket a feleségükkel. Mikor Shakespeare voltam, nem kellett ügyelnem a politikai korrektségre. Használhattam az égboltot, a paradicsomot, a fügét és a káromkodásokat minden félelem nélkül. Magától értetődően mondhattam, hogy „Húzz a faszba” és folytathattam az épp aktuális tragikus őrültek törékeny biográfiájával, vagy a királyi udvarok elkényeztetett lelki betegeinek prózai diagnózisaival, mint például Hamlet esetében. Később aztán, például Krležaként, megengedhettem magamnak, hogy egy-egy francia konyak mellett lazítsak. Írtam a degenerált középosztálybeli nők, a jelentéktelen kisvárosi újgazdagok hisztérikusságáról, és mértékkel kortyolgattam hozzá az alkoholt. Így volt egykoron. Mára a dolgok a felismerhetetlenségig kiéleződtek és elmérgesedtek. A káosz ma a végtelen égbolt kékje, teleszórva helyüket nem lelő csillagokkal. Milko Valentként ma a legjelentéktelenebb apróságra is vigyáznom kell. Ma, amikor világos, hogy Európának befellegzett, vidám tragédiákat kell írnom. A tanítványom, robosztus szomszédom, az egyetemi hallgató Anica mondta pénteken, hogy rosszul nézek ki, olyan vagyok, mint Prométheusz, akin szorgalmasan dolgozik a keselyű. És tényleg egy modern Prométheusz vagyok. Májat vettem néhány évtizede a hentesnél, és harcba indultam a globális analfabétizmus ellen. Az istenek, hiábavaló küldetésem miatt rögtön meg is büntettek, arra ítéltek, hogy életem végéig a nyugati civilizációról kell drámákat írnom. Vertem a számítógép klaviatúráját, könyörögtem és átkozódtam, túlfűtött töredékeket írtam a mazsorettekről és elátkoztam az európai entellektüelek sorsát, akik mindent utálnak, még az analfabéta kurvákat is, még Ujević verssorának kiforgatását is: „Ne félj, nem vagy csak egy szám, mert te Samsung vagy”.2 Elátkoztam még a helyesírási hibákkal teli reklámokat is, amelyek Európa-szerte is láthatók, de Horvátországban szinte mindenütt. Szerző vagyok, s ezzel mindent elmondtam. El kell viselnem annak az Európának a gusztustalan meztelenségét, amely néhány sárga csillagocska és uniformizált papírlapok alapján – amelyeken számok és betűk, totálisan szétkúrt számmisztika és a szavak romokba döntött metafizikája szerepelnek – kíván egyesülni. Szerzőként, a színpad építőmunkásaként pedig mindössze egy kis emberi melegségre vágyom, amikor a meztelen Európát szép lassan vetkőztetem. Az emberiségnek szóló üzenetem teljesen egyértelmű. Elragadtatottan széttárja karjait és deklamál. Emberek, a világ összes országának publikuma, az adminisztráció alattvalói, higgyetek, higgyetek bármiben, akár az Istenben is, ha éppen úgy akarjátok. Tegyetek úgy, mintha emberek lennétek és mint a testi szerelem hangzó bázisát, tiszta szívből énekeljétek az összes elképzelhető himnuszt. Olyan erősen, öregesen, ökologikusan basszatok, ahogy azt oly sokszor megírtam, míg Kamov vagy a horvát és világirodalom leállított tavaszi nagytakarítása voltam. De hagyjuk a reklámot. Egy kicsit még élvezzük az életet, mielőtt teljesen elhomályosul a szemünk fénye. Emberek, leszállt az éj. A szerelem ott van mindenütt. Esik a hó. A teával teli termoszok, a melegszendvicsek és az okosan adagolt kis igazságok emelhetik az adrenalinszintet. Így szólt a szerző. Így szólt Milko Valent. Így szólt az ember, aki tudja, hogy milyen a cirkuszban szerzett élettapasztalat. Ez az a tapasztalat, amelyet a szerelem és a hit hírnökeként önmagadban szerzel meg, míg ezzel egy időben két-három színpadot hurcolsz magaddal, s ezekkel időnként rákoppintasz azoknak a fejére, akik a mindennapi élet színpadán alapszíneket és érett paradicsomokat merészelnek látni. Szerző vagyok, és sajnálom, de azt kell mondanom, hogy a meztelen Európa nehéz és vidám helyzetben van.


**


NEGYEDIK MAZSORETT

szerepeltethető egy Negyedik Mazsorett is, ez esetben ez a jelenet a Harmadik Mazsorett azon jelenete után következik, amikor a Globális Mama „névsorolvasást” tart



GLOBÁLIS MAMA: (féktelenül és buján nevet. Majd a Negyedik Mazsoretthez fodul)

És te lányom, mondd csak, voltál-e ultrahangon? Milyen a szervezeted általános egészségi állapota? Hogy érzed magad, pokoli hangyácskám? Nyugodtan mondj el mindent a te aggódó édesanyádnak.


NEGYEDIK MAZSORETT: (vidáman, láthatóan jóindulatúan)

Jaj, anyám, nagyon jól vagyok, mint mindig. Pontosan, mint egy pokoli hangyácska. A walkmanem állandóan be van kapcsolva, népszerű számokat hallgatok, kavarok a városban jobbra-balra, fel-le, úgy kavarok, hogy az már egyszerűen nem igaz. Úgy érzem magam, mint egy őrülten gyors légy. Szervezetem egészségi állapota kiegyensúlyozott, mondhatni, szuper. Igen, anyám, voltam ultrahangon, és minden OK. A melleim fantasztikusan egészségesek. Nézd csak! Megmarkolja a melleit és büszkén masszírozza őket. Te és a te paranoiás gondolataid, hogy csomók vannak a mellemben, egyszerűen betegesek. Tessék, itt vannak a leletek. Hallgas, anyám, a lányodra. És ne frusztráld magad az európai orvosok félanalfabétizmusa miatt. A kosztümje felső részének zsebéből egy papírt vesz elő. Fontoskodva olvassa. A videófalon egy lány ahogy ultrahanggal vizsgálják a melleit. „Két hete, egy héten keresztül a bal emlő középtáján fájdalom, mellbimbók megnagyobbodtak. Látszatra egészséges, gyógyszert nem szed. Lokoreg. lelet: palpatorálisan a bal emlőben subkutan cca. 1 cm.-es, babszem nagyságú hosszúkás csomó, konzisztenciája nem különbözik az egészséges szövetétől. A jobb emlő palpatorálisan normális. Nyomásra váladék nem képződik. Hónalji és subrakl. üregek normálisak. Az emlők uh-vizsgálata: retromamillárisan mindkét oldalon, parnechyma alig észrevehető nyomai a zsírszövetbe ágyazva. Bőrfelszín és subkutan normális, nincs supra utaló jel.'' Na. Csak tudnám, mi az a „sup. Bár nem is érdekes, a lényeg az, hogy a lelet normális, nem igaz, anyám? A te pokoli hangyácskád egészséges csaj, és neki vannak Európa legszebb ökológiai mellei. Ismét megmarkolja a melleit és vidáman, büszkén, huncutul masszírozza őket, mialatt a Globális Mamát nézi.


GLOBÁLIS MAMA: (elolvad az elégedettségtől)

Szuper, szuper, pokoli kis hangyácskám. Igazán édes kis mókus vagy. Te, lelkem, miért is ne, óriásplakátokon reklámozhatnád az egészséges ökológiai melleket. Elismerem, hogy hibáztam, mikor rád parancsoltam, hogy ilyen fiatalon ultrahangra menjél. Előveszi a pénztárcáját. Tessék, egy kis pénz, vegyél magadnak egy márkás hordozható hangrögzítőt a minőségi kavarásaidhoz a városban. És ne sajnáld magadtól a süteményeket, tudom, szereted a bohém-kockát. Majd a Háborús Veteránhoz fordul. És te, fiam, férjem, háborús veteránom, elvtársam, meséld el, mit csinálsz, amikor nem harcolsz, vagy nem a fegyvergyárban dolgozol vagy horgászol?


**


NEGYEDIK MAZSORETT

a Harmadik Mazsorett, az étel és ital utáni jelenet


NEGYEDIK MAZSORETT:

(szimpatikusan rágja a csirkecombot és szimpatikusan rázza élénk, rövidre nyírt haját)

Milko, Milko, miért dühöngesz fölöslegesen? Egyáltalán: miért foglalkozol a melléknevek jelentésének minimális különbségeivel? Minden jó, ha jó a vége. Ezen kívül a költészet mindenütt honos, nem csak a csillagokban. Azokban csak a puszta fennmaradásért folytatott harc ragyog fényesen. De lényegében a mobiltelefonokról van szó. Én az enyémet mindig kikapcsolom, mielőtt belépek egy intézménybe, egyesületbe, párt- vagy ügyfélirodába. Gyorsan és mozgékonyan kommunikálok a telepátia segítségével. Edzem az agytekervényeimet és pozitívan gondolkodom. Mentolos csokoládét eszek és walkmant hallgatok. Az egy másodperc alatt elvégzett sokféle munka miatt neveznek pokoli hangyának. De független a hangyáktól, nagy szelet kenyereket eszem, és, mint a kismalacok, minden istenadta napot élvezek. Egyszerű, de ugyanakkor nagyon elbűvölő lány vagyok. A videófalon kenyér és hangyák, valamint egy szatyor „Pokoli hangyák” felirattal. Lehet egy rövid rajzfilm is a pokoli hangyákról.


**




MAZSORETTEK – FURCSA ANTIK KÓRUS RAP-VÁLTOZATA

a himnuszok eléneklése és az amerikai himnusz előadása közé


MAZSORETTEK: (együtt)

Mazsorettek vagyunk, a megtestesült szex, a szex pistols, a samokres3.

Mi vagyunk a politika és a szex, de leszünk majd a szex, a szex, és csak a szex.

Neveink valósak, kicsit enigmatikusak, kicsit ragadósak.

Zvjezdana, Nikolina, Bernarda, Blanka.

Nincsen köztünk emse, egyetlen-egyetlen egy se.

Istenítjük az életerőt: kiszívni az életnedvet, gerincvelőt.

Hús vagyunk, politikai-szexuális izzadság, ezen a földön mennyország.


MÁSODIK MAZSORETT:

Tiszteljük a pasinkat, a klub elnökét, a zenét és persze magát az istent. Tele van a hócipőnk a debilekkel és a frigid demagógokkal. Az egykori Ophélia vagyok, sok magnéziummal, acéllal és héliummal feltöltve.


MAZSORETTEK: (együtt)

Mazsorettek vagyunk, mindenkinek tudnia kell, hogy nagyon szépek.

Gömbölyű politika vagyunk az úton, mikor a nap éget.

Gyorsítjuk a ritmust: tisztességtelenség, nepotizmus, korrupció, kvázi-demokrácia –

a meztelen Európa, Németország, Olaszország, Portugália, Amerika, Kroácia.

Vibrálásunk: hús és a hús éke. Szédítjük a férfiészt, versenyképe

s-e. Mi vagyunk a tisztán szexuális eke. Városszerte beszélik,

hogy könnyű minket lefektetni. Mutassanak valakit, aki ezzel tudna dicsekedni.

Mazsorettek vagyunk, lefekszünk, de csak ha az egójukat romba döntjük,

ha már nem remélnek, s nincs vágy már, fantáziálás és kártyavár, amit épít minden

szamár, és amellyel hiába manipulál.

Hús vagyunk, politikai-szexuális izzadság, ezen a földön mennyország.


MÁSODIK MAZSORETT:

Be the best, fuck the rest. Emelkedj szorgos horgony, s piszkáld őt feszt.

Ha a szíved hasogat, mondd el, hogy ki baszogat. Ki nem állhatom azokat,

akik állandóan panaszkodnak, állandóan depiznek és a lúzereket csesztetik.

Én vagyok az egykori Mirandolina, hibátlan hajadon, külsőre egy balerina.


MAZSORETTEK: (együtt)

Mazsorettek vagyunk, vidám, rendes hús. Élő, remegő kulissza vagyunk,

színes madarak, beleinkben ehető bogarak.

Mi vagyunk a politikai esztrád, a hatalmon lévő zsír eksztáz

isa,

Szabadidőnkben szexuális ballada, megsúgjuk, hogy óriási a hatalma.

Az aszfaltra forró nyálunk csorog, mint az utcabálon, mikor valaki jót csörög.

Nyálunk e világ származéka, egy kalandor kifacsart váladéka.

Hús vagyunk, politikai-szexuális izzadság, ezen a földön mennyország.


HARMAIK MAZSORETT

Ha hallod a dobot, ha a dob a plexusod veri szét, a dobverőt megforgatod, és

fontosnak mutatod magad. A férfinép már nyáladzik, de tagad.

Nagy felfedezés, amikor rájössz, hogy hatásod nem félkész. Én vagyok az egykori

Kordélia, bolond apa lánya, tiszta pszichodélia.


MAZSORETTEK: (együtt)

Mazsorettek vagyunk, hétköznapi anyáink vannak, akik szép nagy süteményeket sütnek. A bensőnkből fakadó zenére lépdelünk büszkén. A városban mindenki azt kérdezi: van ki gondoskodjon róluk, szeretik Tito elvtárs személyét és munkásságát? Mi nem szeretjük a bulémiát, az anorexiát és a békés őrülteket. Szeretjük a griot-kat, s a legkisebb szégyen nélkül fingunk az utcán. A mazochisták a vesszőinket szeretik, s a végzetüket pohárból hörpintik.

Hús vagyunk, politikai-szexuális izzadság, ezen a földön mennyország.


NEGYEDIK MAZSORETT

Hányszor kell még elismételnem, hogy befejeztem az iskoláimat, hogy komoly vagyok, és hogy a végtelen fájdalom ellenére hozzá fogok menni az első ezüst-hitelkártyás kreténhez, akibe belebotlok. Én az egykori Antigoné vagyok, eltemettem beteg bátyáimat, akárcsak a mindennapi előítéletet, amely szégyentelenül ajánlkozik fel.


MAZSORETTEK: (együtt)

Mazsorettek vagyunk. Lenézzük a gyenge parasztokat, városi hivatalnokokat és

mindenkit, akik nagyhangon azt beszélik városszerte, hogy bennünket csak

mellékes balladáknak tekintenek. Fehér búzapelyhet eszünk, a fehér tejben keressük a nem lapos valódit. Telefonon rendeljük a pizzát, és megcsodáljuk mindenki nyitott sliccét. A banális történetek helye nálunk a kanalizáció, a forró táncformák lényege a kommunikáció.

Hús vagyunk, politikai-szexuális izzadság, ezen a földön mennyország.


**


A CSILLOGÓ-VILLOGÓ BANALITÁS TERE, AZ ÉLET MINT OLYAN

a jelenet lehet az előadás elején, de a közepén is – teljes mértékben a rendezéstől függ


A főpróba előtt úgy tíz perccel. Oldott légkör. A színészek a Meztelen Európa közvetlen premierje előtt a társulatot elkapó kreatív bolondozás atmoszférájában pihennek. A színészek magánéletét a pihenés ideje alatt is az előttük álló előadás szelleme hatja át. A színészek egyébként viharos életet élnek. Az éjszakai élet és a nappali nézeteltérések ikonjai. Életük tele van különböző stresszel, szakmabelivel és magánéletbelivel egyaránt. A próbára napszemüvegben érkeznek. Néhányan azonnal le is veszik, néhányan magukon hagyják. Egyesek boldogok, egyesek boldogtalanok, van, aki félig boldog, van, aki félig boldogtalan. Feketekávét, kapucsinót vagy teát isznak. Néhányan dohányoznak. Beszélgetnek. Eleinte egymásra figyelve, majd fokoyatosan mindenki saját magával lesz elfoglalva, bár a Másikat nem veszti szem elől, de csak nagyon felületesen szólnak egymáshoz. Még a „való, reális” életben is megjelenik egyfajta nehezen követhető többlet. A valóságnak ezt a többletét mind a Nagy Meztelen Európában (az egész előadás), mind a Kis Meztelen Európában (a főpróba értendő alatta, amely tulajdonképpen az előadás legterjedelmesebb része) a még a lehetőségekhez képest szigorúan kontrollált káosz dramaturgiájának segítségével is nehéz megzabolázni. Ez az „életfölösleg” a „banálisban” is felmutatja vágyaink báját – mindenáron ezt kutatjuk. Pillanatról pillanatra, előadásról előadásra, holott tudjuk, hogy lehetetlen teljes egészében feltérképeznünk és megismernünk ezt a fölösleget.


KRISTINA: (híres színházi csillag, az előadásban a Globális Mama, elegánsan ül a mikrohullámú sütőn és kapucsinót iszik. Általában a dohányosok világához fordul, de különösen az Agatát játszó színészhez, kissé affektálva)

Branko, te tényleg sokat dohányzol. Én tizenhárom napja abbahagytam, és jól érzem magam. OK, remegek még egy kicsit az elvonási tünetek miatt, de egyre kevesebbet köhögök. Te viszont, kedvesem, nagyon köhögsz. De hát senki sem tökéletes.


BRANKO: (a Rendezőnőt játszó színész – megigazítja a jelmezét, a hamut a hamutartóként funkcionáló tányérba pöcköli)

Tudom, Kristina, tudom. De ha egyszer stresszes a helyzetem. Efelől semmi kétség. És mindez a Meztelen Európa miatt. A színházigazgatók pikkelnek rám. Mindig a legnehezebb feladatokat kapom, mert tudják, hogy én vagyok a legnagyobb színész Rio Grandétól északra, Pecostól délre – hogy ne is említsem azt a lehetetlen Duna-Száva-Duna szituációt. De hát ezt te is jól ismered. Nem könnyű a helyzetem. Tudod, hogy nagyon érzékeny vagyok, csupa lélek, és egy borzalmas, diktatorikus, narcisztikus rendezőnőt kell játszanom. Uh, uh… Te megértesz engem. Különben is, már harminc éve a színpadon vagyunk. Örülök, hogy leszoktál a dohányzásról. Mihelyt lemegy a permier, én is abbahagyom. Hétfőtől, érted, én is leállok ezzel a szeméttel. Én is szeretném élvezni a tiszta, füstmentes, egészséges életet.


TOMISLAV: (az előadásban ő a Háborús Veterán, magánéletében homoszexuális, a hűtőszekrényre támaszkodik vagy járkál, elképesztő feminin affektálás, „maestoso” dohányzik, a cigarettát a felsőbb körökbeli nők szokása szerint tartja)

Dohányzás, dohányzás… Olyan nagyon szeretem, uh. Jaj, milyen érdekes, nem is tudjátok. A fiúm az éjjel azt mondta nekem… No, nem fontos… Ó, igen, azt mondta még, hogy a saját bőrén érzi, hogy mennyire megnemesítette őt az én Meztelen Európabeli szerepem. Kedveseim, az én fiúm olyan hóbortos, sármos – és egy pattanása sincs. Múlt éjjel, a legkritikusabb pillanatban… Sóhaj, megfordulás, csípőringatás …azt mondta, hogy én egy olyan emberi lény vagyok, aki a legközönségesebb szavakat is, mint a „fasz, seggfej, picsa, pina” szépen mondja ki, és arra kér hogy ismételgessem őket, mert annyira felizgatja. Ja, igen, és még azt is mondta, hogy én vagyok a legjobb háborús veterán, akit valaha is birtokolt. Értitek, birtokolt! Hát nem édes?


BLANKA: (az előadásban a Negyedik Mazsorett, magánéletében fiús arcú és mozgású leszbikus, látszatra olyan, akit nem lehet kihozni a sodrából, de bizonytalan, s emiatt rideg, és neurotikus, ideges, hipochonder, színleg közönyös, azaz magyarul: elbaszott. Most teát iszik és szipkás cigarettát szív).

Birtokolt, birtokolt. Tomislav, csodálkozom rajtad. Hogy beszélhetsz ilyen ambivalens szókinccsel. Hát nem volna szebb, ha a „birtokolt” helyett azt mondanád, hogy „akit a csúcsra juttattam, belehatolván remegő, merev nemi szervemmel”? Vagy… de hát mindannyian tudjátok, hogy a lányokat szeretem… Vagy nem még jobb úgy, ahogy én mondom, amikor a kemény tribadiában erősen szorítom a kedvesemet… „Szerelmem, szerelmem, most! Most, most add nekem a nedvességed, kis malackám!”


NIKOLINA: (az előadásban a Harmadik Mazsorett, magánéletben kissé sötét, közönséges, fiús; most kávét iszik és dohányzik, a lábait lázadón széttárva tartja, jobb keze a jobb combján)

Te meg mit görcsölsz, Tom? És te is, Blanka. Itt mindenki buzi és leszbikus, bazmeg. Kis malackám, kis malackám, ha, ha… OK, semmi kifogásom ellenetek, régi haverok vagyunk, de azt azért lássátok be, hogy az európai színházban kizárólag homoszexuális színészek halmozódtak fel. Nem tudom elhinni, bazmeg. Én „strait” vagyok, szarok bele. Hagyományos módon dugok, régi punk-zenét hallgatok, és nem ezt a szart, a szarok krémjét, amit díz déjz ezek a bunkók nyomatnak ol over dö vörld. Mégis, amióta benne vagyok a Meztelen Európában, tuti, hogy ezerrel pörgök, a francba is.


TOMISLAV: (affektálva)

Jaj, Nikolina, hogy te milyen közönséges vagy. Az én barátom azonnal kritizálni kezdene téged, ha hallaná, hogy ellenzed a homoszexuálisok jelenlétét a színházban. Mert hát hogy lehet az, hogy a mi művészi szakmánkon belül az azonos neműek közössége ellen vagy? Amennyire tudom, meglehetősen haladó szellemű vagy. Egyébként pedig egyáltalán nem görcsölök…


BLANKA: (csipkelődően, kicsit lenézően)

Ugyan, Nikolina, mit szórakozol. Ismerjük a múltadat. Az egyetemen más szelek fújtak, amikor szerelmes voltál Goránba. Gyöngéd voltál, lágy, akár a selyem. Ne kavarj most itt nekünk ezzel a kemény szöveggel a punkról és rockról…


ZVJEZDANA: (az előadásban a Második Mazsorett, egyébként arrogáns, beképzelt, igazi karrierista; lábát a mikrohullámúra teszi, kezében műanyag pohárban víz; hátraveti a fejét, kezével végigfésüli a haját)

Nikolinának igaza van. Néha keménynek kell lenni. És ezt a dolgot a homokosokkal tutira ki kell használni. Mindenki tudja, hogy a színházban a hm… hm… a little bit kinky emberek vannak túlsúlyban… A karrierem miatt én is leszbikus leszek, ha kell, mondjuk egy sűrű ködös éjjelen. Aztán az egészet, mihelyt megkapom a szerepet, szép lassan elfelejtem… Ja. Baromi keménynek kell lenni, csupa tüske a csillagokig vezető út. Aki a csillagporig akar eljutni, holttesteken kell átgázolnia. Így van ez…


BERNARDA: (az előadásban az Első Mazsorett, magánéletben nyugodt, Istenfélő, erkölcsös, altruista, aggodalmas, „kedves nővér”, kapucsinót kortyolgat, illedelmesen összetett lábakkal ül)

Hihetetlen, hogy mennyire banálisak vagytok. Amikor benneteket hallgatlak, az édesanyám jut eszembe, akit soha nem láttam tisztátalan helyzetekben. Én is ilyen szeretnék lenni. Leendő férjem jó házból való lesz, én pedig tökéletes feleség leszek. A gyengébbekkel szemben a végtelenségig megértő és együtt érző.


KRISTINA: (méltósággal, enyhén affektáló mozdulatokat végezve a kapucsinós csészével)

Nyugi, nyugi, semmi pánik. Emlékezzetek csak Marilyn Monroe-ra. Micsoda sikk, milyen cool nő volt. Fiúk és lányok, nézzetek csak engem: mindig méltóságteljes, mindig szép. Holnap egy új nap lesz. Mindannyian potenciális sztárok vagytok. És lesztek is. Mint ahogy most én. Csak komolyan kell akarni. És céltudatosnak lenni. Milyen szép is nekem a Meztelen Európán dolgozni. Szupercsapat vagyunk. Ez talán egy hosszú-hosszú, nagy barátság kezdete.


NIKOLINA:

Az anarchia tuti dolog ebben a siralomvölgyben. A kék ég azt mondja, hogy nincs kegyelem, ha a könyörületesség nővérkéire bízzuk magunkat.


BERNARDA:

Létezik kegyelem, hogyne létezne. A nővérem narkósokat gyógyít és segít a szüleiknek, hogy túléljék saját gyerekeik heroin-függőségét. Isten mindent lát. Isten könyörületes. Soha nem volt a kokain rabja, ő és az erkölcs mindig kézen fogva jártak. Ő a világmindenség makrobiotikus koncepcióját életben tartó angyalokkal barátkozik.


BLANKA: (ellenállhatatlanul játszadozva a cigarettaszipkával)

A barátnőm vegetáriánus. Jól bírja a növényeket és kellőképp húsos az összes kívánatos helyen. Ragaszkodom is hozzá. A kívánatos helyekhez. Ragaszkodom a kívánatos helyekhez.


ZVJEZDANA

Én is ragaszkodom hozzá, hogy jól nézzek ki. Wellness reggel, testgyakorlatok, tus. Emelt fő. Erőteljes járás. Határozott mondatok, lehetőség szerint üresek és ellentmondást nem tűrők. Minden egyes emberi lényre ellenségként tekintek, különösen a nőkre és a lányokra. Ezért is hordom a lebecsülés jéghideg ruháit.


TOMISLAV:

Ó, hát én is ragaszkodom a jó megjelenéshez. Vagy azt hiszitek, hogy nem? Ugyan már, Zvjezdana, ne tettesd magad, hogy milyen elviselhetetlenül fontos vagy. Az ég engedélyezi a különbségéket, így van, ugye? Az ég engedélyezi az összes elképzelhető különbséget, hála neki. Ó, uh… egy kicsit dörzsöl az egyenruha. Jaj, hogy mennyire szeretlek mindannyiótokat. Igen, igen, s a legjobban, persze, ó, az én drága Oskárkámat…


KRISTINA:

Szeretem, amikor a hozzám közeliek közt virágzik a szerelem. Senkinek nem kellene szeretetéhesnek lennie, épp ellenkezőleg, a szeretetnek túl kellene csordulnia. Még a karrierem elején kimondtam a sorsszerű mondatot: „soha többé nem leszek éhes, Isten engem úgy segéljen”! És tényleg működik. Minden más csak hallgatás.


BERNARDA:

És a kis makrobiotikus angyalok.


KRISTINA:

Jaj, hagyd már az angyalokat. Vár ránk a Meztelen Európa, teli a legközönségesebb maffiózókkal, bűnözőkkel, kurvákkal és kiismerhetetlen csodákkal. A nép szereti a disznózsírt. A nép imádja a disznózsírt. A makrobiotikáról pedig majd elgondolkodom a főpróba után. Majd holnap.


ZVJEZDANA:

Fel kell hívnom a Cosmopolitant. Viselni fogom azokat a tavaszi modelleket. El fogom képeszteni az egész Cosmót. Talán felfigyel rám az Armaninak az a kis nevetséges munkatársa. Fel fogom hívni a premier után. Hadd várjon. Olyan személyiség vagyok, aki úgy ereszkedik alá a magaslatokból, hogy a nép megtiszteltetésnek fogja venni pazar megjelenésem. Hajoljatok meg előttem, közömbös népség. Na nem ti. Azokra a nyálas fickókra gondolok a divatbizniszből, akiket otthon kövér feleségek várnak, kidagadó vénákkal. A Meztelen Európáért akár az életemet is feláldozom, ha kell. Ez tiszta sor.


TOMISLAV:

Én is, én is, hiszen tudod… az a dolog a kék éggel tényleg magával ragadt. Jaj, koncentrálnom kell a Háborús Veterán elbűvölő jelenségére. Istenem, a kimerítő előadás után találkám lesz az én kis Oskárommal…


NIKOLINA:

A picsába is, mi a fasz van veled. Egyszer már igazán visszafoghatnád magad. Oskar így, Oskar úgy. Hogyan tudsz állandóan szerelmes lenni?


BERNARDA:

Az Isten megbocsát, de megbocsátanak-e az emberek? A premier után másnap első dolgom az lesz, hogy misére megyek. Aztán pedig a piacra. Mandarint és húsos szalonnát kell vennem. Soha nem szabad engedni, hogy a hűtő az ürességtől szenvedjen, ahogy azt az emberek általában teszik.


***


HÁBORÚS VETERÁN

ezt a monológot a Háborús Veterán első szavalata elé lehet beilleszteni



HÁBORÚS VETERÁN

Én háborús veterán vagyok. Szeretem a munkámat. A munkám az, hogy embereket öljek. Akár védekezés, akár támadás esetén. Sokkal nehezebb munka ez, mint például az állatok leölése, mert az emberek, mihelyt közeleg a haláluk, állandóan kiabálnak, mindig van valami ellenvetésük. A barom csak bőg egyet. Ezért mondhatjuk úgy is, hogy a saját munkámban művész vagyok, mert hozzáértéssel ölöm meg az embereket, s így azok kevesebbett szenvednek. Szeretem a háborúkat. Nem is annyira a gyilkolást, mint inkább az azt körülvevő dolgokat. Egészséges étkezések a szabadban, friss levegő, gyönyörű lányok, bordélyok, füstös szexbarlagonk, sátrak, kirabolt nyaralók a tengerparton és így tovább, de hát tudjátok. Igen sikeres vagyok a munkámban, amit annak ténye is igazol, hogy még életben vagyok. Életfilozófiám: „élvezz és aludj nagyokat”! Ez harmóniában van a Bob Dylan-féle sikeres embertípus-definícióval. Ő azt mondja, hogy a sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, e kettő között pedig azt csinálja, amit igazán szeret. Ezer és ezer éve háborúzok, és kész csoda, hogy eddig túléltem. Százharminckétszer sebesültem meg. A legrosszabb Sztalingrád ostromának ideje alatt volt, amikor is kis híján éhen haltam. Alacsony kalóriaértékű füvekkel kevert havat ettem. Meg faforgácsot az asztalosműhelyből, valamilyen ragasztóval. Kész borzalom a magam féle gurmanok számára. Keményen meg kellett birkóznom a gall háborúkkal is. Ha már itt tarunk, Julius Caesar már több mint kétezer éve 7300 sestertiusszal tartozik nekem, amit, ha amerikai valutába számolunk át, szép kis summára rúg, jelenleg úgy 14.000 dollár. Az ügyvédem azt mondja, hogy ez az adósság már elévült. Nem érdekes, kihevertem valahogy a veszteséget, mivel miután legyőztük az egyiptomi hadsereget, Ceasar felajánlotta nekem Kleopátra unokatestvérét, Stratokastrát, hogy benne leljem örömöm a katonák pihenőjének ideje alatt. Igen, igen, nagyon szeretem a munkámat. Soha semmi személyes bajom nincs az ellenségeimmel. Közönyösen tekintek rájuk, kizárólag csak zavaró tényezőknek tartom őket a siker, a győzelem és a hírnév felé vezető úton, pontosan úgy, mint ahogy azt a harci művészetre tanítók is teszik. Mindig újra és újra meglep a kifolyó vér látványa, annyira furcsa. A háborúzásaim korai időszakában, amikor még meglehetősen tapasztalatlan voltam, egyszer parázson sütöttem meg egyik ellenségem szívét, megettem, és nagyon elcsodálkoztam. Különös, nagyon különös. Az az ember hat órával azelőtt még élt, tréfálkozott a lányokkal, nézte a mazsoretteket, sietett ide-oda, örömét lelte a hétvégekben – és most tessék, holtan fekszik, készen arra, hogy a teljes antiterrorista egységem tápláléka legyen. Kisütöttük, mint a nyársra húzott ökröt. Az ember sütési ideje jóval rövidebb az ökörénél. A kivéreztetése olyan ártatlannak tetszett. Milyen törékeny is a határ az élet és halál közt. Sajnálom a fiút, mert még veteránná válni sem maradt ideje. Ugyanakkor a kezdő kakasok fital húsa jobb ebédre, mint a rágós veteránoké. Azok voltak a háborúk, és nem ezek a modrenek a személytelen, én-nélküli konzervjeikkel és McDonald’s termékeikkel. Az étel egoizmus nélkül íztelen.


***



ROBERT

Elizabethez (az Urbánus Lányhoz) írt levelének első része


Kedves Elza,

először is néhány komoly szó, mert valahogy furcsán érzem magam, olyan blue feelingem van. Bár ez egyébként nem is olyan furcsa, ha figyelembe vesszük, hogy állandóan azokkal a kibaszott gránátokkal lőnek minket. Mivel komoly szándékaim vannak személyeddel kapcsolatban, amit a te Globális Mamádnak is elmondtam telefonon, szeretném, ha mindent tudnál rólam. Elza, ne álltassuk magunkat, én csak egy urbánus fiú vagyok. Egy átlagos urbánus fiú, és nincs bennem semmi félsz, hogy a zágrábi felsőváros történelmi katolikus templomának oltára elé vezesselek. Nagy pompával vonuljunk, míg a város összes harangja zúg a főváros lúzereinek garázs-zenéje mellett. Nem szégyellek ezután a fehér lepedőre fektetni, míg a fiúk groove-ot játszanak, s belemerülni a husikádba, amely úgy remeg, mint a mindenre kész szexuális puding. Igen, Elza, én egy urbánus fiú vagyok. Az aszfalt gyermeke, emberi lény, aki a falu-város és város-falu oppozíciójából került erre a világra. Az utca gyermeke vagyok, aki ért a droghoz, filozófiához, verekedéshez, zenéhez és a focihoz. Évszázadok óta szívom a füvet, a bal kezemben egy jó könyvet tartva, míg a jobbal a telefon billentyűit nyomogatom, hogy bájos női hangokat halljak. Urbánus fiú vagyok. Robertnek hívnak. Többek közt született halott vagyok, értékes ágyútöltelék, még azokból az időkből, amikor Periklész az athéni kocsmákban és piactereken toborozta a fiatalembereket. Engem már több mint ezerszer besoroztak. Ez most, a szarajevói, az 1043. alkalom. A legrosszabb München volt, Hitler idejében. Sétálok egy lánnyal a Rathaus előtt, épp hogy csak aznap reggel szerettünk egymásba, amikor hirtelen ott terem egy fickó egy névsorral, amelyen az áll, hogy Robert. Mitévő legyek, még csak fél órája vagyok szerelmes?! Kérdem a fickót, hová a picsába vezényel az a Hitler? Mondja: Afrikába, Casablancába. Nem volt mit tennem, szolgálnom kellett a hazát. Elmentem Casablancába, mondom a faszinak: „play it again, Sam”! És ennyi. Aztán abban a városi pusztaságban néhány éven keresztül más városi fiúkat öltem, akik titkos ügynökök voltak. Én egy városi fiú vagyok, Elza. Szeretem a munkámat. A munkám, hogy öldössem az embereket, és hogy meg legyek ölve. Az előrelépés esélyei az én szakmámban nagyok. Ha elég hosszan életben maradok, elérem a háborús veterán rangot, ha pedig meghalok, az „életét adta a hazáért” tiszteletbeli címet kapom, érted! Én az aszfalt városi gyermeke vagyok, zavarodott, elidegenedett ember, akinek mindig is kontroverzális érzelmei voltak, boldog és boldogtalan gyermekkora. Amíg nem volt aszfalt, imádtam a kőutakat és a macskaköves utakat. A többi fiúval együtt nézegettem a lányokat és a leendő nagymamákat Athén, Róma, Split, Párizs és Zágráb központjában. Mindenféle korlátok nélkül nőttem fel a prosztó rock’n’rollon, a klasszikus zenén, a heavy metalon és a punkon. Mindez csak még jobban felerősödött bennem, amikor veled találkoztam, Elza, Zágráb kék városában. Romantikus lettem, holott mint városi realista ifjú jól tudtam, hogy ismét be fognak hívni a számtalan honvédő háború egyikébe. Egyik reggel egyenesen a bankba indultam. Pénzt akartam felvenni, amire sürgősen szükségem volt, hogy meg tudjam venni a feledés zöld füvét. A te első mondatod az volt, hogy „ön túllépte a megengedett tartozási határt”. Válaszoltam neked, egy banális, de komolyan gondolt mondatot mondtam: Már nem vagyok mínuszban, mert megismertem magát”. Elnevetted magad. Én is elnevettem magam. És ez így tart már évszázadok óta. Emlékszem Júliára Veronából. Sóhajtozott és csak sóhajtozott, hogy változtassam meg a nevem, hogy legálisan és minden veszély nélkül szerethessem. Egy levegőre monda el ezeket a mondatokat: „O, be some other name! What's in a name? that which we call a rose, by any other name would smell as sweet.” Az időben Rómeónak hívtak, és arra voltam kiszemelve, hogy nemes halált haljak valamilyen háborúban, és erre, tessék, egy tiltott szerelem gyanús, városi körülményei közt fejeztem be egy erkély közelében. Aztán feltámadtam, és tekintet nélkül arra, amit Shakespeare írt, nevezetesen, hogy végérvényesen halott vagyok, folytattam a városi fiú rögös útjait. Na, de hogy visszakanyarodjak hozzád, Elza. A nagynevű bankban történt találkozásunk után még aznap este felhívtalak. Csokoládés palacsintára hívtál meg. A szerelem fellángolt, a sperma távozott. De én egy városi fiú vagyok, s már két és fél évezrede nem jutok dűlőre a saját szerelememet illetően. Behívtak egy újabb városi háborúba. Most Szarajevóba. OK, mondtam, városi fiú vagyok, aki a mentális beállítottsága miatt kész meghalni minden hazaszeretetből fakadó háború eszméjéért. És minden háborús eszme hazaszeretetből fakad. Mindenre felkészültem. Magamhoz vettem hét sajtos-sonkás szendvicset, amit az édesanyám alufóliába csomagolt, valamint egy nagy darabot a te cseresznyés rétesedből, s megjelentem Szarajevóban. Ott már vártak a városi fiúk – ők egy másik focicsapatoknak szurkoltak. Kezdődhetett a harc. A focipálya elég nagy mindannyiunknak.


***


GLOBÁLIS MAMA (ÖSSZETŰZÉS A SZERZŐVEL)

a már meglévő monológba helyezendő a darab eléjére – a monológ mindig dialógus


GLOBÁLIS MAMA: (grandiózusan)

Én a Globális Mama vagyok. Szeretem a munkámat. Nagyon szeretem a munkámat. A munkám az, hogy megszüljem a mindenféle, elfoglalt emberek tömegéből álló világot. A munkám az, hogy széles spektrumban szüljek gyerekeket. Széles gesztussal a közönségre és a társulatra mutat. Én szülök meg minden élőt és holtat, az idiótától a zseniig mindenkit, az átlagos gyermektől és filozófustól kezdve a klónokig, a hobbitokig, törpékig és gnómokig mindenkit. Provokatív és vonzó terhességi csíkjaim már repülőgépről is látszanak, de én büszke vagyok ezekre a harcias biológiai vonalakra. Azokban a nehéz napokban, a legalapvetőbb ginekológiai ellátás nélküli napokban, csillagokat láttam, átkozott csillagokat, úgyhogy ezek a csillagocskák itt semmilyen hatással nincsenek rám. Az Európai Unió zászlajára mutat. A legnehezebb dolgom a kurvákkal, a szent asszonyokkal, a tanult emberekkel és a horvát zagorjei keményfejű földművesekkel volt. De nem volt könnyebb az amazonokkal, Držićtyel, II. Ramszesszel, Tituš Brezovaćkival és Napoleónnal sem. Ezek a lányok és fiúk mind császármetszéssel bújtak elő az én áldott méhemből. Hát igen, nem könnyű szülni, de szent dolog. Sok gyermekem meghalt szülés közben, de a második vagy a harmadik kísérletre újra megszültem őket. A reinkarnáció borzasztóan hátráltatja a munkámat, mivel túlmunkát kell vállalnom. Mindenkit meg kell szülnöm, aki hisz ebben a gyerekes elképzelésben. Szülés, szülés, Istenem… A szülés soha nem volt könnyű. Igen, igen, én a Globális Mama vagyok. Mindannyiukat… Széles gesztussal a közönségre és a társulatra mutat. …mindannyiukat nagy nehézségek árán szültem meg… A videófalon egy nőgyógyászati osztály naturalisztikus jelenete. … mindannyiukat felneveltem és elindítottam az útján. Minden áldott reggel kroaszant ettek és tejeskávét ittak. A videófalon a reggeli képe. És tessék, hogy néznek ki most! Nyomorúságosan és polgárian. Ez a hála a szenvedéseimért, gazemberek! Teátrálisan számolva és lekicsinylően mutat kezével a szóbanforgókra. Például ez itt, Milk, aki a tej szép nevét, a tej gyönyörű nevét hordozza, ez az istenadta, író lett. Szerző. De minek. Meg is mondtam neki egyik nap, amikor paradicsomsalátát készítettem.


SZERZŐ

Jaj, ne fontoskodj. Menj el inkább az orvoshoz, ellenőriztesd a bilirubin-szintedet. Állandóan kritizálsz valamit. Vagy állandó PMS-ben szenvedsz, vagy már évszázadok óta változó korban vagy, vagy ma reggel elfelejtetted hideg vízzel megmosni az arcod, s így nem tudsz tisztességesen koncentrálni. Az, hogy engem megszültél, anyám, nem változtat semmit azon a tényen, hogy én meg megírtalak téged. Ismerd ezt el, légy egy kicsit szerényebb, és folytasd évezredes anyai monológodat.


GLOBÁLIS MAMA:

Elmondok neked egy mesét egy kismadárról. Ha nem szültelek volna meg, nem tudtál volna megírni. Ha nem írattalak volna be az iskolába, még most is az óvodában folyatnád a nyálad és összevissza írnád az ábécé betűit. De a legfontosabb mégis az, hogy én szültelek meg, te szerencsétlen. Ha nem szüllek meg, esélyed sincs arra, hogy iskolába járj és megtanulj írni, érted! Azt pedig jobb, ha nem is említem, hogy minden reggel milyen önfeláldozóan hegyeztem az első ceruzáidat. És most ez a hála.


SZERZŐ

Ha nem írtalak volna meg, nem tudtad volna elmondani azt, amit épp most mondtál el. A legközönségesebb testi szerelem merő történelmi ténye maradtál volna. Ebben az időben, ebben a másodpercben a bolygónkon hétezer őrült, izzadságban fürdő pár koitál. Ha nem írlak meg téged…


GLOBÁLIS MAMA:

Hallgass, sötét őspuncim hálátlan fia. Az írás kultúrája még fiatal és hagyomány nélküli, a szülés kultúrája pedig évmilliókon keresztül halmozódik. És ne filozofálj itt nekem a kezdet kérdéseiről: tyúk vagy tojás, tojás vagy tyúk. Nézz csak magadra, hogy nézel ki. Mind csak akadékoskodtok. Széles gesztus a kezével. Nézzetek magatokra, hogy néztek ki! Siralmasan és polgárian. Kezdtek a szégyenemmé válni. Agatához fordul. Például ez az enyhén szólva is furcsa foglalkozás, Agata. Agata rendezőnő lett, s még dicsekszik is vele.


***


GLOBÁLIS MAMA

dialógus a Szerzővel, miután a Globális Mama „névsorolvasáskor” a szerző különféle „h” betűs neveket sorol fel


GLOBÁLIS MAMA: dühösen félbeszakítva a szerzőt

Elég legyen, te idióta! Tényleg nem tudsz leállni. Felnőtt korodban is a „csikiti-pakiti-pokiti-puk, csikiti-pakiti-pokiti-puk” középkori altatódallal kell elcsitítsalak? Te tényleg nem tudsz leállni. Ezért ma nem kapsz zsebpénzt. A vaníliafagylaltra valót énekeld ki attól a te kövér, kidagadt vénájú nőszemélyedtől. A videófalon nagy tölcsér vaníliafagylalt és egy kövér nő. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy azzá lettél, amivé. Még hogy írók, kötők. Jobb lett volna, ha tisztességes politikusnak mész, ami ugye önmagában lehetetlen, de talán megvalósítható a szép álmaidban, amelyekkel olyan nagyra vagy. Jobb lett volna, ha…


SZERZŐ: dühösen félbeszakítja

Némulj már el, az Isten szerelmére! Hallgass, anyám, állítsd le magad. Egyetlen tollvonással el tudlak küldeni a szellemileg visszamaradott szülők házába, vagy a holdbázisra, hogy ott folytatsd a nevetséges, teljes űrfelszereléssel ellátott asztronauták szülését. Még egyszer elismétlem: ugyan te szültél meg engem, mégis én írtalak meg téged.


GLOBÁLIS MAMA:

De mégiscsak én szültelek meg, ha?… Ezen kívül soha életedben nem tanultál volna meg írni, ha én nem tartom a kezed az irónnal egészen az általános iskola harmadik osztályáig. De a legfontosabb mégis az, hogy én szültelek meg, ha?…


SZERZŐ:

De mégiscsak én írtalak meg, ha?… Hallgass, örökké termékeny asszony, különben kibeszélem a családi titkokat. Elmondok mindent a te kedves Sierra Madrédról. Mindent elmondok a családi ezüst titkáról.


GLOBÁLIS MAMA:

Csak tessék, te idióta. Nekem is van mit elmondanom arról, hogyan pisiltél és kakiltál be a gatyádba minden szégyenérzet nélkül, s hogy milyen szégyentelenül önző politikát folytattál fennállásod első néhány évében, hogyan facsartad ki a melleimet, s milyen mohón szívtál ki belőlem hatalmas mennyiségű tejet. Te jó Isten, mintha kiapadhatatlan tejbolt lettem volna. Csak pedagógiai okokból hallgatom el mindezt.


SZERZŐ:

Persze, én is pedagógiai okokból hallgatok arról, hogyan csiklandoztál, simogattál, mintegy kértél, hogy hatalmas mellbimbóidból naponta szopjak. De most, te öröktermő fantom, áthágom a hallgatás szabályait, még akkor is, ha az egész maffiád: a nagybácsid, sógoraid és unokatestvéreid golyóval a tarkómban küldenek az alvilágba. Igen, csak hogy tudd, attól a hírhedt ödipusz-komplexustól soha nem szenvedtem tíz percnél tovább, tehát pontosan annyi ideig, amennyi egy durva, nyers, szenvedélytől nedves menethez kell veled a puha ágyban. És most csikiti-pakiti-pokiti-puk.


GLOBÁLIS MAMA:

Talán azt gondolod, hogy amikor Iokaszté voltam, nem tudtam, hogy a fiam vagy? C, c, c… Persze, hogy tudtam, kis bolond, csak úgy tettem, hogy nem tudom, hogy jobban élvezzem. És, okos kis fiúcskám, nem tíz percig tartott. Te a felszínes és pergő amerikai filmek hatása alatt állsz. Én sokkal erősebb vagyok, mint mai variációm, akit a tiszavirágéletű Sharon Stone személyesít meg. Komplexus ide vagy oda, a mi híres csókos-nyálas egyesülésünk több napig is eltartott. Gondolj vissza csak arra, hogy milyen hosszasan dolgoztunk Antigonén, a leendő lázadó leánykán. Hat hónapot, teljes hat hónapot, baby. Csikiti-pakiti-pokiti-puk.


SZERZŐ:

Antigoné, Antigoné… He, he… Lázadó leányka. Antik ifjúságom Lolitája. Szőke hajacska, világosbarna szeplőcskék az arcon… Ha csak eszembe jut a történelmi sétánk a harcos sírja közelében. Cupp, cupp. Csikiti-pakiti-pokiti-puk.


GLOBÁLIS MAMA:

Hallgas, vén szatír! Csikiti-pakiti-pokiti-puk. Te még a főpályaudvari lepukkant, kövér kurvákat is megdugnád, minden nap ágaskodik az egód és a szimpatikus monstrumod. Hallgass most, beszédem van a másik gyermekemmel is. Az Első Mazsoretthez fordul. És te, leányom, nálad minden OK? Rendesen jársz-e iskolába, meg vagy-e elégedve a társadalom általános helyzetével?


1 Milko Valent: Zero. Dramska trilogija. (Onima koji pate od svakodnevnih grčeva banalnosti)

(Zéró. Drámai trilógia. (Azoknak, akik szenvednek a banalitás mindennapi görcseitől.) Fokus komunikacije, Zagreb, 2006. (L. még: www.balkanwriters.com/broj16/Milko_Valent_Zero.pdf) A trilógia első darabja a Meztelen Európa. (a ford.)

2 Valent eredeti szövege (Ne boj se, nisi sam, jer si Samsung) Tin Ujević: Pobratimstvo lica u svemiru című versének kezdősorával (Ne boj se! Nisi sam! Ima i drugih nego ti) játszik.


3 Karlovacban gyártott pisztoly neve. (a ford.)



Facebook! TwitThis